Back to top

A fenntartható jövőért oktatással, neveléssel lehet tenni

Publikálva: 2022, november 4 - 10:44
Az elmúlt tanévben indult a Dunaszerdahelyi Egészségügyi Középiskola környezettudatos gondolkodásra nevelő versenye, mely az idén már városi szintűvé nőtte ki magát. A Csaplár Benedek VMK-ban rendezték meg csütörtökön az ÖKO-DIÁK elnevezésű, a város középiskolás diákjait mozgósító megméretést.
A fenntartható jövőért oktatással, neveléssel lehet tenni

Kiss Kinga, az egészségügyi középiskola tanára, a verseny megálmodója és szervezője felhívására Dunaszerdahely 6 magyar tannyelvű középiskolájának 31 csapata vett részt október végén az iskolai fordulókon. Mivel a szervező egészségügyi középiskola és a Dunaszerdahelyi Közös Igazgatású Szakközépiskola diákjai nagyobb létszámban jelentkeztek a próbatételre, ebben a két oktatási intézményben már az iskolai forduló is egy szűrővé vált. Végül a 141 regisztrált versenyzőből 60-an jutottak a városi fordulóba.

Miklós Beáta, a Dunaszerdahelyi Egészségügyi Középiskola igazgatója nyitotta meg a városi versenyt, üdvözölte a résztvevőket, majd köszöntőjében emlékeztetett arra, hogy a civilizációnkat veszélyeztető környezeti jelenségek olyan generációkon átívelő problémákat okoznak, amelyek mindannyiunkat érintenek, és ami még fontosabb: közös cselekvésre ösztönöznek.

Az emberi tevékenység, főleg a természeti források mértéktelen pazarlása, a túlfogyasztás miatt globális katasztrófák sorát éljük meg, amelyek megoldását a fiatalok elsősorban a korábbi nemzedékektől várják. Ám szerencsére a környezet védelme iránt a mai fiatalok egy része sem közömbös – sokan hajlandóak akár személyes áldozatot is tenni.

„A fenntartható jövőért lehet tenni, de ehhez közösen kell cselekedni, méghozzá késlekedés nélkül. Küldetésünk többek között, hogy erősítsük a tájékoztatást, növeljük az önálló kreatív gondolkodás megbecsülését. A globális problémák kezeléséhez az alapos tudás ugyanis nélkülözhetetlen“ – hangsúlyozta az igazgatónő.

A most már városi méretben, az ökológia és a fenntartható fejlődés témakörében zajló versenyt is azért hirdette meg az iskola, hogy segítse a tájékoztatást és erősítse a vitakészséget ezen a téren – emelte ki Miklós Beáta.

A versenyt felvezető köszöntő után Inczédi Gábor, környezetvédelmi szakember, aki kezdetektől a verseny mentora is volt, tartott átfogó, több területet érintő előadást. A környezetvédelem alapjairól, a fenntartható fejlődésről, a szelektív hulladékgazdálkodás fontosságáról tartott tartalmas beszéd során az előadó kiemelte, mennyire fontos a soha véget nem érő képzés.

„Azért kell folyamatos oktatást biztosítani, hogy globálisan tudjatok gondolkodni, és itt, helyben, a lakóhelyeteken cselekedni“ – hangsúlyozta Inczédi Gábor.

A széleskörű ismereteket nyújtó felszólalás után online formában zajlott a verseny elődöntője, a diákok mobiltelefonon töltöttek ki egy feleletválasztós kérdőívet, melyben az előadás során hallottakat is kamatoztatva tudtak helyes válaszokat adni.

Az online tesztet legjobban teljesítő 15 diák jutott be az ökológiai verseny városi döntőjébe. Feladatuk az volt, hogy a „Kis lépés az embernek, nagy lépés az emberiségnek“ témában dolgozzanak ki egy szónoklatot, mellyel meggyőzhetik saját korosztályuk tagjait a természettel, a környezetünkkel szembeni felelős magatartás fontosságáról, mellyel felhívhatják diáktársaik figyelmét a témával kapcsolatos fontos tennivalókra.

A háromtagú zsűri több szempontot vett figyelembe az egyes előadások értékelése során. Inczédi Gábor a beszédek tartalmi hátterét, az adatok hitelességét vette górcső alá; Lőrincz Gábor, a Selye Egyetem magyar tanszékének tanára az előadások beszédtechnikai, formai stílusának követelményeit figyelte; míg Tilajčík Edit, a Dunaszerdahelyi Városi Hivatal Kulturális, ifjúsági és sport ügyek önálló alosztályának munkatársa a koncepciót, az előadásmódot, a non-verbális kommunikációt véleményezte.

Az ítészek döntése után a Csaplár színpadára szólították a döntőbe jutott versenyzőket, akik előbb meghallgathatták az értékelők pár szavas jellemzését, majd a verseny eredményének kihirdetése következett. Gál Attila, az FCC Enviroment Slovakia hulladékgazdálkodási társaság területi képviselője különdíjban részesítette az innovatív tematikát felvető Tóth Lilit, majd Hájos Zoltán, Dunaszerdahely polgármestere gratulált és adta át az első három helyezettnek megérdemelt jutalmát. Az ÖKO-DIÁK 2022 harmadik helyezettje, Ábrahám Fanni és a második helyezettje, Csápai Balázs Rudolf vásárlási utalványt kaptak városunk polgármesterétől; a városi versenyen legjobban teljesítő Győri Réka pedig a város ajándékával, egy kerékpárral lett gazdagabb.

A rendezvény után portálunk kérdésére a vetélkedőt szervező Kis Kinga a jövőbeli tervekről szólva elmondta, nagy örömöt szerzett neki, hogy az iskola vezetése és Dunaszerdahely városa is nagymértékben támogatta a kezdeményezést. Ha a jövő évben a jelenlegiek mellé sikerül további támogatókat is megszólítaniuk, akkor járási szintűvé nőhetne a megméretés, egy többnapos öko-fesztivál keretében.

Kiemelte, az iskolájukban megkezdett természettudatos nevelést is folytatják, a Zöld iskola program következő témája a fenntartható divat lesz.

A környezettudatos gondolkodásra nevelés, a környezetvédelem fontosságát hangsúlyozó verseny a versengés mellett a nevelést, az oktatást, a fejlesztést célozza meg. Ezzel a tudással felvértezve a középiskolás fiatalok maguk is egy fenntartható fejlődés tudatos részesei lehetnek.

Az ÖKO-DIÁK 2022 további felvételeit Képgalériánkban tekinthetik meg.

Szöveg és kép: Rózsár Vince

Ezt már olvasta?

Cookies