Back to top

Felkészülési mérkőzés a szlovák U21-es válogatott ellen

Publikálva: 2019, szeptember 10 - 07:12
Ma koraeste a 21 éven alatti szlovák válogatottal találkozunk a MOL Arénában.
Felkészülési mérkőzés a szlovák U21-es válogatott ellen

A szezon első, válogatott összecsapások miatti szünetére Hyballa vezetőedző tizenegy edzést és két felkészülési mérkőzést is betervezett. Az elsőn múlt szerdán 3:2-re vertük az MTK Budapest együttesét. A magyar második vonalban szereplő gárda ellen Šimčák, Fábry és Divković volt eredményes.

A második barátságos találkozó ma17:30 órai kezdettel kerül megrendezésre, amelyen a 21 éven alatti szlovák válogatottat fogadjuk a MOL Arénában.

Egyébként Peter Hyballa a szabad hétvégén a Németország-Hollandia (2:4) Eb-selejtező szakkommentátora volt a német televízióban. Mától ismét teljes erőbedobással gyakorol a csapat, beleértve Sharanit is, aki tegnap a somorjaiak egyetlen találatát jegyezte Kassán, az 1:1-re végződő II. ligás találkozón.

Ami a fiatal szlovákokat illeti, ők az azerbajdzsáni kortársaik elleni idegenbeli összecsapással indították a 2021-es Eb selejtezőit, ahonnan azonban egy balszerencsés, 1:2-es vereséggel tértek haza. Az azeriek mindkét gólja lesről született – a második legalább egyméteres volt. Ráadásul a játékvezető 1:0-s hazai vezetésnél érvénytelenítette Almási László szabályos találatát.

A Bakuban elszenvedett vereség alaposan keresztülhúzta Adrian Guľa szövetségi kapitány védenceinek terveit, akik az azerieken kívül Franciaországgal, Svájccal, Grúziával és Liechtensteinnel szerepelnek egy csoportban. A selejtezősorozatban legközelebb október 9-én Liechtensteinben lépnek pályára, az első hazai mérkőzésüket pedig épp a MOL Arénában abszolválják majd október 15-én a toronymagas esélyes franciák ellen.

A szlovák U21-es nemzeti csapat színeiben holnap Matej Oravec (Bakuban végig a pályán volt) és Martin Bednár (Bakuban 69 perc) is szerepet kaphat csakúgy, mint a DAC kötelékéhez tartozó, ám más klubokban vendégjátékon szereplő Almási László (35 perc), Dominik Špiriak, Jakub Švec hármas.

Szurkolói információk

Ahogy azt olvashatták, a belépőjegyek elővétele már pénteken megkezdődött, amelyeket a C1-es, C4-es, C5-ös szektorba és a VIP Silverbe vásárolhatnak meg. Az árjegyzéket és a pénztárak nyitva tartását itt találják.

A DAC 2019/20-as szezonbeli hazai találkozóira bérlettel rendelkezőknek ingyenes a belépés. Számukra a C2-es és a C3-as szektor lesz nyitva, míg a VIP bérletek bármilyen típusának tulajdonosai az A tribünön található Silver VIP részlegbe mehetnek be ingyen.

Kapunyitás: C szektorok: 16:30 ó, VIP: 16:00 ó

A stadionba való belépés kizárólag a forgókapukon át lehetséges, amelyek alább találhatók
- a B és C tribün sarkán: a C tribünre való belépés
- az A tribün recepcióján keresztül: Sky box, Silver VIP szektor

A mérkőzés napján a pénztárak 15:00 órától 20:00 óráig tartanak majd nyitva (a MOL Aréna 2-es számú jegypénztára, a B és C tribün sarkán). A pénztáraknál a belépőjegyek árusításával párhuzamosan a Cashless kártyák feltöltése is zajlik majd.

A találkozó napján a büfékben nem lesz lehetséges készpénzzel vagy bankkártyával fizetni. Az eladás kizárólag a Cashless kártyák formájában zajlik. A Cashless (készpénznélküli) rendszer a feltöltőkártyák alapelvén működik, amelyek a MOL Arénában található büfékben történő készpénzes vásárlás helyett került bevezetésre. Ne feledje, hogy a DAC CLUBCARD klubkártya egyúttal Cashless kártyaként is működik!

- A Cashless kártyák 2 euró értékben a MOL Aréna pénztáraiban vásárolhatók meg
- A kártyát a pénztárakban és a feltöltő automatákban lehet feltölteni; az automatából való feltöltésben a személyzet segít
- A kártyát a büfékben nem lehet tölteni
- A pénztárban való feltöltés minimális összege 5 euró; az automata csak papírpénzt fogad el és nem ad vissza
- A Cashless kártya a kizárólagos fizetőeszköz a büfékben, tehát csak ebben a formában lehet fizetni
- A kártya átruházható és a további mérkőzésekre is érvényes (nem szükséges kivenni róla a kreditet a találkozó után)
- Az összecsapás befejezése után 20:00 óráig lehetséges kivenni a kártyáról a fennmaradó kreditet, méghozzá a 2-es számú pénztárban; a kártya a tulajdonos birtokában marad, és a 2 eurós ára nem visszatéríthető

A Cashless kártya megvásárlása és feltöltése a fő tribünben található DAC store Fanshopban is lehetséges, amely a mérkőzés napján 12:00 és 20:30 óra között tart nyitva.

A Sliver VIP szektor látogatói a St. Nicolaus SILVER LOUNGE éttermében, illetve az A tribün recepcióján tölthetik fel a kártyát, ahol feltöltő automaták vannak elkészítve a számukra.

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC
Cookies