Back to top

Február 7-től igényelhető választói igazolvány az államfőválasztásra

Publikálva: 2024, február 3 - 20:01
Február 7-től igényelhető választói igazolvány azoknak, akik az államfőválasztás időpontjában nem tartózkodnak állandó lakhelyükön. Ezzel az okmánnyal Szlovákia bármelyik településén lehet szavazni. Az igazolvány személyesen is igényelhető, de akár emailen keresztül is.
Február 7-től igényelhető választói igazolvány az államfőválasztásra

Az első fordulóra március 4-ig lehet kérni ezt az okiratot, amennyiben pedig sor kerül második fordulóra, arra március 14-ig.

„Személyesen azonban a választói igazolvány a választások előtti utolsó munkanapon is átvehető” – jelezte a Szlovák Köztárssaág Belügyminisztériuma. A településeknek, községeknek és városoknak február 2-ig kötelességük volt weboldalukon közzétenni, hogy az igazolványok mely e-mail-címen kérhetők.

A választópolgárok egy igényléssel kérhetik az igazolványt mindkét fordulóra, de kérvényükön ezt egyértelműen fel kell tüntetniük.

A Belügyminisztérium figyelmeztet, hogy a választó amennyiben mégis állandó lakhelyén szavaz, megteheti azt a választói igazolvánnyal, de mellékelni kell hozzá a személyi igazolványát is. Továbbá érdemes megjegyezni, hogy a választói igazolvány csak arra a napra érvényes, amelynek dátuma az igazolványban szerepel. Erről Matej Neumann, a Belügyminisztárium szóvivője tájékoztatott.

A köztársaságielnök-választás első fordulója március 23-án szombaton lesz. Ha második fordulóra kerül sor, azt április 6-án tartják.

Zuzana Čaputová jelenlegi államfő megbízatása 2024. június 15-én jár le. Az elnök asszony már régebben bejelentette, hogy nem indul újra a posztért.

A választási kampány már kezdetét vette, a kampányra a jelöltek félmillió eurót költhetnek. A kampány 48 órával a választás napja előtt befejeződik, utána moratórium, azaz kampánycsend lép életbe.

(BM/Felvidék.ma/Teraz.sk) 

Ezt már olvasta?

Cookies