Back to top

Eric Davis újabb álma valósult meg

Publikálva: 2018, június 19 - 17:19
A DAC is csatlakozott azon klubokhoz, akinek a játékosa pályára lépett világbajnokságon.

2018. június 18-a aranybetűkkel kerül bele a dunaszerdahelyi labdarúgás történelmébe, hiszen éppen tegnap lépett pályára először DAC-játékos világbajnokságon.

Eric Davis és Panama bemutatkoztak a vb-n. A FIFA ranglistáján a 3. és az 55. helyen álló csapatok összecsapása nem hozott meglepetést, hiszen a belga „Vörös Ördögök” a gólnélküli első félidőt követően 3:0-ra győztek. Davis végigjátszotta a találkozót. A 18. percben ő kapta a mérkőzés első sárga lapját, 9 labdát szerzett (ennél többet csak a belga Boyata tud felmutatni – 11-et), 50 alkalommal passzolt és két beadást küldött az ellenfél kapuja elé. Mindhárom felsorolt mutatóban csapata legaktívabb játékosa volt.

„Ha pár szóban kellene összefoglalnom, mit is érzek, akkor csak egy dolgot mondhatok – beteljesült álom. Egy kiváló együttes ellen játszottunk, és bár az eredmény szempontjából nem jól sült el számunkra a meccs, úgy gondolom, hogy a bemutatkozó mérkőzésünkön nem futballoztunk rosszul. Nagyon boldog vagyok, hogy jelen lehettem a panamai válogatott első világbajnoki részvételén,” fejezte ki érzéseit visszatérve a tegnapi Belgium-Panama összecsapáshoz a DAC balhátvédje.

A panamaiak ma délután Szocsiból visszautaztak a főhadiszállásukra, Szaranszkba, ahol felkészülnek a G csoportban fennmaradó két mérkőzésükre. Az angolokkal június 24-én, 14:00 órakor találkoznak a Szaranszktól nem messze fekvő Nyizsnyij Novgorodban, míg a csoport zárótalálkozóján június 28-án, csütörtökön 20:00 órai kezdettel éppen Szaranszkban Tunéziával csapnak össze. 

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC, Eric Davis
Cookies