Back to top

Elődeink tettei fejlesztették városunkat, tapasztalataikra pedig továbbra is szükség van

Publikálva: 2022, október 14 - 06:35
Az idősek hónapja alkalmából, ahogy a koronavírus-járvány előtti időkben, újra személyesen köszönthette a nyugdíjasklub tagjait városunk vezetése.
Elődeink tettei fejlesztették városunkat, tapasztalataikra pedig továbbra is szükség van

Alföldi Rozália, a klub vezetője üdvözölte a megjelenteket, majd adta át a teret a Dunaszerdahelyi Művészeti Alapiskola igazgatónőjének, Kollár Katalinnak. A kedvelt énekesnő magyar nótával, régi slágerekkel, operettdallamokkal szórakoztatta és csábította éneklésre a klub megjelent tagjait, hatalmas tapsot kiérdemelve kedves előadásáért.

A. Szabó László, Dunaszerdahely alpolgármestere poetikus ajándékkal érkezett, Garai Gábor: Jó kedvet adj című versét szavalta el az egybegyűlteknek.

Városunk polgármestere, Hájos Zoltán megköszönte a kedves műsort, majd elmondta, A. Szabó László és Karaffa Attila alpolgármesterekkel együtt jó szívvel érkeztek, örömmel, mert a Covid utáni időszakban első alkalommal újra élőben találkozhatnak a szépkorúakkal.

Kiemelte, mennyivel jobb érzés személyes találkozón üdvözölni a megjelenteket, kifejezni nagyrabecsülésüket azok iránt, akik a korábbiakban sokat tettek a város fejlődéséért. Az elődeink munkája nyomán sziklára épült a város, hiszen az ünnepségen résztvevők is hozzájárultak tetteikkel, gondolataikkal, ötleteikkel a város fejlődéséhez, ezért tud ma is tovább fejlődni, szépülni – fejezte ki örömét Hájos Zoltán.

„Nekünk, utódoknak az a felelősségünk, hogy városunk tovább fejlődjön, hogy legyen mit átadnunk gyermekeinknek, unokáinknak“ – tette hozzá a polgármester.

Köszöntőjében biztosította afelől a klub tagjait, az önkormányzat részéről mindent megtesznek azért, hogy biztosítani tudják a város működését, hogy működhessenek a közintézmények, hogy ne kelljen kikapcsolni éjszakánként a közvilágítást, hogy ne legyen gond a jövőben sem az iskolák, óvodák, közintézmények fűtésével.

„Tudom, hogy most prózai dolgokat mondtam el, de amikor önök voltak fiatalabbak, önök is próbálták kreatívan oldani a dolgokat, ahogy mi is igyekszünk így tenni. Aki felelősen gondolkodik, annak muszáj fejlődnie, előre lépnie“ – mondta.

Az elmúlt években, a város újszülötteinek köszöntésekor többször elhangzott, hogy a szülők ne szégyelljék a nagymamákat, nagypapákat bevonni a gyermek nevelésébe, mert azt a bölcsességet, amit ők szereztek életük során, azt jó továbbadni az unokáknak.

„Arra ösztönzöm a fiatalokat, hogy vonják be a nagyszülőket a nevelésbe. Önöket pedig arra bíztatom, hogy adják át tudásukat az unokáknak, dédunokáknak. Azért vagyunk mi is erősek, mert mi is kaptunk útmutatást a nagyszülőktől“ – szólt a szépkorúakhoz.

Üdvözlő beszéde után a jubilánsok egészségére ürítette poharát a jelenlévőkkel együtt. Mivel két éve nem volt lehetőség élőben köszönteni a nyugdíjasklub jubilánsait, ezért az önkormányzat nevében kis figyelmességgel lepték meg a klub 63, életjubileumát az elmúlt időszakban ünneplő tagját.

Az ünnepi találkozó a régi szokáshoz híven zenés beszélgetéssel folytatódott, melyhez a zenés jó hangulatot Bodó Károly szolgáltatta.

Szöveg és kép: -rovin-

Ezt már olvasta?

Cookies