Back to top

A dunaszerdahelyi iskolák gyerekszemélyiségeit díjazták

Publikálva: 2022, június 27 - 17:51
A dunaszerdahelyi városi fenntartású iskolák kiemelkedő munkát végzett diákjait köszöntötte hétfő délután városunk vezetése „Az iskola gyermekszemélyisége 2022“ ünnepélyes értékelésén.
A dunaszerdahelyi iskolák gyerekszemélyiségeit díjazták

Dunaszerdahely város polgármestere, Dr. Hájos Zoltán üdvözölte a diákokat, tanáraikat, szüleiket egy kicsit más iskolaév végén, mint a régen megszokottak voltak. Kiemelte, hogy azok a diákok, akik most összegyűltek a városháza tanácstermében, több időt szántak a tanulásra, a sportolásra, ami eredményt is hozott, amire méltán lehetnek büszkék szüleik, tanáraik, és természetesen a város vezetése is. Hozzátette, a város vezetése szempontjából fontos, hogy a diákok milyen körülmények közt tanulhatnak, milyen lehetőségeket tudnak számukra biztosítani. Ezért igyekszenek az iskolai intézményeket jobbá tenni, olyan környezetet teremteni, ahová jó jó iskolába járni.

A diákok fejlődése szempontjából pedig a pedagógusok munkáját méltatta, hiszen nélkülük a diákok nem tudnának ismereteket szerezni.

„Fontos, hogy olyan fiatalemberekké nevelkedjetek, akiknek fontosak az értékek, amikre mi is építkezünk, hogy ez előre tudja vinni a városnak a fejlődését, és olyan közeget teremtsünk, hogy ebben a közösségben mindenki jól érezze magát, függetlenül a nemzetiségétől, vallástól, hogy mindenki érezze magát itthon Dunaszerdahelyen, és büszke legyen rá, hogy dunaszerdahelyi“ - emelte ki Hájos Zoltán.

„Jó szívvel adjuk át az elismerő okleveleket azoknak, akiket a tanáraik javasoltak, ami elismerés és gratuláció a munkához, az eredményekhez, amit elértetek“ - tette hozzá városunk polgármestere.

A polgármesteri köszöntő után a közelmútban Rimaszombatban megszervezett, Divertimento Musicale országos kamarazenei fesztiválon ezüst sávos minősítést szerzett Mille fiori Kamarazenekar Bazsó Horváth Zsuzsanna vezetésével köszöntötte az ünnepélyes értékelőre érkezetteket, majd Dr. Hájos Zoltán, továbbá városunk alpolgármesterei, A. Szabó László és Karaffa Attila, valamint a Dunaszerdahelyi Városi Képviselő–testület Oktatási és Kulturális Bizottságának elnöke, Gútay László adták át a diákoknak az elismerő oklevelet.

Az iskola gyermekszemélyisége 2022 díjazottai:

Szabó Gyula Alapiskola
Berényi Áron, Gányi Kata, Kiss Gergely, Melicher Kinga, Virág Erik

Jilemnicky utcai Alapiskola
Nárcis Vivien Fürjes, Zora Hubová, Lilly Pecha, Peter Stadtrucker, Viktória Szepesiová, Lili Ürögiová

Vámbéry Ármin Alapiskola
Dórák Lara Jázmin, Fitos Réka, Képesi Dóra, Majoros Dániel, Nagy Gréta, Varga Dávid

Smetana ligeti Alapiskola
Emília Gaalová, Matúš Kerek, Matej Majerčík, Sophia Anna Ravaszová

Kodály Zoltána Alapiskola
Csehy Flóra, Koller Antónia Eszter, Navrátil Amira, Novotná Alma

Művészeti Alapiskola
Cséfalvay Emma, Kovács Alma Virág, Madocsai Márton, Melicher Kinga

„Kedves diákok! Tehetségetek, képességetek, tudásotok tükröződik vissza eredményeitekben. Ez többek között annak is köszönhető, hogy megvan bennetek a tudásvágy és igyekeztek tovább fejleszteni magatokat. A képesség által támogatott tehetség és széleslátókörűség az alapja annak, hogy elérjétek megálmodott céljaitokat az életben. Kívánom, hogy a mai napon átadott elismerés további motivációként szolgáljon számotokra a jövőben“ - gratulált a fiatal díjazottaknak Tilajčík Edit.

A gratulációhoz portálunk is csatlakozik, kitartást, valamint további sikereket kívánunk az elismerésben részesülteknek.

Szöveg és kép: -rovin-

Ezt már olvasta?

Cookies