Back to top

Dominik Kružliak: Bízom a csapat erejében

Publikálva: 2022, augusztus 10 - 06:29
„Bár minőségi ellenfél az FCSB, úgy gondolom, van esélyünk a párharc megfordítására.” Dominik Kružliak csütörtökön nézőként izgul majd a társakért.
Dominik Kružliak: Bízom a csapat erejében

„Minden meccsen győzni szeretnénk. Tisztában voltunk vele, hogy remek csapat a Zólyombrézó, amely nehezen levédekezhető 3-4-3-as felállásban futballozik, egy jó szakember irányítása alatt. A támadásban ügyesen cserélgetik a játékosok a helyüket. A találkozó mindkét részről sok helyzetet hozott, még ha azt is gondolom, nekünk volt több. Győzni akartunk, támadásban nem voltunk rosszak, de a védekezésünkben néhány dolgot ki kell javítanunk. Jól kezdtünk, az első tíz percben volt két lehetőségünk, egy gyors gól biztosan segített volna nekünk. A második játékrészben felváltva támadtak a csapatok, mintha a középpályássorok nem is léteztek volna. Nehéz összecsapáson vagyunk túl, megemelem a kalapom a Zólyombrézó előtt, szerintem a tabella felső részében fognak mozogni. Három pontot akartunk szerezni, végül csak egyet sikerült” – értékelte a vasárnapi zólyombrézói összecsapást Dominik Kružliak, amely a két csapat által kidolgozott rengeteg helyzet ellenére gólnélküli döntetlennel ért véget.

A Zelpo Arénában lejátszott bajnoki találkozót követően a sárga-kékek gondolatban azonnal az Európa Konferencia Liga 3. előselejtezőjének csütörtöki visszavágójára tértek át, amelyen az FCSB otthonában lépnek pályára. Ez a DAC 26 éves középső védőjére is igaz, bár ő nem lehet a csapat segítségére Bukarestben. Egy hete ugyanis kiállították a román gárda elleni összecsapáson. „Nagyon bánt, hogy a szabálytalanságom és a piros lapom után abból a rögzített játékhelyzetből kaptuk a meccs egyetlen gólját is. Ilyen a futball, a hibák megtörténnek, fel kell ezeket dolgozni és tanulni belőlük. Bízom a csapatban, megvan a kellő erőnk és tudásunk a továbbjutás kiharcolására. Ha sikerülne gyorsan betalálnunk, mindent kezdhetnénk elölről. Bár minőségi ellenfél az FCSB, úgy gondolom, verhetőek és van esélyünk a párharc kimenetelének megfordítására.”

dac1904.sk

Ezt már olvasta?

Cookies