Back to top

Díjugratásban a legjobbak közt

Publikálva: 2017, január 16 - 08:19
2016-ban érte el eddigi legnagyobb sportsikerét a dunaszerdahelyi Vidékfejlesztési Szakközépiskola lovaglás és lótenyésztés szakán tanuló végzős diákja, Múcska Gergő. Múlt év novemberében a lovas társadalom egyik legfőbb eseményén, a Jumping Verona díjugrató versenyen, a negyedik divízióban első lett hordókerülésben. Az Európa-bajnoki címmel felérő helyezést ezidáig az iskola diákjai közül még senki sem érte el.

Gergő kb. 5 éves korában ült először lovon, egy gyermekori betegség kiegészítő gyógymódjaként szolgált a hipoterápia. A lovaglást annyira megszerette, hogy tizenegyévesen már saját lóval is rendelkezett, ill. édesapját arra ösztönözte, hogy szerezze meg a lovasoktatói képesítést. Innen pedig egyenes út vezetett ahhoz, hogy Gergő édesapja egyben edzője is legyen.

A kitartó és nem utolsó sorban ügyes fiú 2011 óta versenyez. Először a szlovákiai amatőrök versenyén indult, 2012-ben már országos amatőr bajnok hordókerülésben, szlalomban pedig az előkelő második helyet birtokolja.

Ekkor indult el a mai napig tartó sikerszériája. 2014-ben már aranybajnok az amatőrligát követő hobbiligában, 2015-ben szlovákiai bajnok hordókerülésben.

Szintén 2015-ben indult először a sportág egyik legnívósabb versenyén, az Olaszországban  megrendezésre kerülő Fieracavalli-n, Európa egyik legismertebb lovaskiállításán. Ekkor vigaszágon az élmezőnybe kerülve a rendkívül nagy sikernek számító 5. helyen végzett.

Az idei, a 118. Fieracavalli-n elért első helyezése az érettségi előtt álló Gergő minden elképzelését felülmúlta. Lovasszenvedélye töretlen, négy testvérét is megfertőzte, családjuk már kilenc ló boldog tulajdonosa, mindemellett lovaglást is tanít, rendelkezik western edzői és belovaglói engedéllyel is.

Sőt  filmesek is rátaláltak, utcagyerekből lett lovaskaszkadőrt alakít a Vágtázó elme című mozifilmben.

2017 legnagyobb kihívásának mindenképpen az érettségit tartja, a sikeres akadályvétel után szívesen próbálna Londonban szerencsét, ahol lovaspólósok edzésével szeretne foglalkozni, mindemellett a jól működő családi ranchot sem szeretné elhanyagolni.

-kl-

Ezt már olvasta?

Cookies