Back to top

DAC U19: DAC - Nagymihály 0:1

Publikálva: 2017, március 27 - 08:32
Tizenegyes döntötte el a jó színvonalú találkozót, győzelmével a második helyre került a Nagymihály. Csapatunk ráfizetett a kihagyott helyzetekre, de így is megtartotta kilencedik pozícióját. A végjáték már kevésbé dicséretes - a lefújás utáni sportszerűtlen viselkedésért négy piros lapot is kiosztott a játékvezető, ebből hármat a vendégeknek.

FC DAC 1904 - MFK Zemplín Michalovce 0:1 (0:0)

2017.03.25., szombat, 11.00

Góllövő: 85. Kolesár (11 m)

Piros: 90. Kozel - 90. Vojtovič, 90. Bragin, 90. Dráb (minden a mérkőzés lefújását követően)

Játékvezető: Špaček - 60 néző

DAC U19: Somogyi - Tornai, Janček, Kozel, Bajić - Domonkos, Valach, Zsigmond - Divković (67. Szelle), Almási, Rymarenko (84. Grebač)

Edzői értékelés

Jozef Olejník: „A futballban néha előfordul, hogy nem a jobbik csapat győz. Ezen a találkozón a kihagyott helyzetekre fizettünk rá. Úgy gondolom, jó színvonalú mérkőzés volt, magas tempóban. Az egyetlen, amit játékosaimnak kifogásolhatok, az a befejezés és a helyzetkihasználás, ami a vereségünket okozta. Bízom benne, hogy egy ilyen vereségből is tanulni tudunk, és előbbre visz bennünket.“

A következő játéknapon rangadó vár az ifikre: szombaton, április 1-jén 11 órától a nagyszombati Spartak otthonában lép pályára a DAC U19.

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Cookies