Back to top

A bálon a Fröccsfest fellépőire is fény derül

Publikálva: 2018, február 2 - 12:20
Második alkalommal rendezik meg városunkban a Fröccsfesztbált, amelynek február 10-én a Vidékfejlesztési Szakközépiskola ad otthont.

Dakó Sándor szervezőtől megtudtuk, tavaly azzal a céllal indították útjára a rendezvényt, hogy fiatalos hangulatú bállal színesítsék a dunaszerdahelyi farsangi időszakot, s a siker arra buzdította őket, hogy a kezdeményezést folytassák. Idén is a Fröccsfesztbálon ismertetik a rendezők a nyilvánossággal, hogy ki lép majd fel a júliusi Fröccsfesten, amely sok újításon megy majd keresztül tudtuk meg.

„A bálon a Petőfi Rádió 2017-es Nagy-szín-pad versenyének győztese, a Lóci játszik leplezi le a fesztiválos fellépőket, de a február 10-i bálon zenekarával majd ő is szórakoztatja a közönséget. Az este egésze során a felvidéki mulattató, Valaskó Feri muzsikál majd a kétszáz fős közönségnek és az éjszaka Kis Grófó is fellép majd. A kiváló zenéhez ízletes menüsor dukál, tyúkhúsleves, rántott hús, gordon bleau, székelykáposzta, vörösboros vadpörkölt, házi kenyér és csallóközi farsangi fánk is lesz az asztalon. A Fröccsfestbál új megvilágításba helyezi az év buliját, a káprázatos fénytechnika kék-magenta színei már sokat elárulnak a megújult Fröccsfestről, de a fellépőket majd csak a jövő hétvégén ismerheti meg a közönség” – mondta el Dakó Sándor.

Azt azonban már előtte megtudtuk, hogy a szervezők ismét olyan előadókat hívtak meg a dunaszerdahelyi közönség szórakoztatására, akik a legnépszerűbbek a magyar zenei piacon és a fesztiválok alkalmával remek hangulatot tudnak teremteni. A Fröccsfestre egyébként a jegyek értékesítése majd áprilisban indul.

Ezt már olvasta?

Cookies