Back to top

Aktívan az időskorban is. Sajtótájékoztató az időskori lehetőségekről

Publikálva: 2023, június 14 - 17:21
Az Egészséges Városok Kárpát-medencei Szövetsége a Nemzetközi Visegrádi Alapnál sikeresen megpályázott, „Aktív időskor a V4 országokban“ című projektjét folytatta le az elmúlt évben. A program lezárultával annak menetéről, az egyes bekapcsolódó városok tapasztalatairól, a program hozadékáról, a jövőbeli lehetőségekről tartottak sajtótájékoztatót szerda délelőtt a Dunaszerdahelyi Városi Hivatal dísztermében.
Aktívan az időskorban is. Sajtótájékoztató az időskori lehetőségekről

A rendezvényt többek között megtisztelte jelenlétével Karaffa Attila, városunk alpolgármestere, a Polgármesteri kabinet vezetője, Nagy Darina, valamint a Közoktatási, szociális, sport és kulturális főosztály vezetője, Molnár Tímea is.

Karaffa Attila köszöntötte a jelenlévőket, majd elmondta, bízik benne, hogy ez a projekt, amelyben a városi hivatal is részt vett, olyan folyamatot indíthat el, amellyel szebbé, jobbá tehetik az aktív időskort. Rövid köszöntőjében megköszönte a városi hivatal munkatársainak, hogy serényen dolgoztak a programban.

Molnár Timea röviden elmondta, 2021-ben ajánlotta fel Dunaszerdahely városának az Egészséges Városok Kárpát-medencei Szövetsége a csatlakozási lehetőséget, mellyel városunk vezetése élt, majd 2022-ben a szövetség el is fogadta a csatlakozási szándékot. Az Aktív időskor a V4 országokban című projekt, az annak során szerzett tapasztalatok felhasználhatók arra, hogy még élhetőbb legyen városunk.

Fontos ugyanakkor, hogy az igények és a hivatal által nyújtható szolgáltatások közt megtalálják az egyensúlyt

– mondta a főosztályvezető, majd megköszönte a projektben aktívan részt vállaló kollégák odaadó munkáját.

Bartalos József, a szociális osztály munkatársa muatta be a jelenlevőknek a V4-es projektet.

A projekt során a partnerek közötti információcsere, az idősek igényeinek és véleményének felmérése és a jó gyakorlatok összegyűjtésének módszerével dolgoztak – kezdte bemutatóját a projektben aktívan részt vállaló munkatárs.

A program során a legsikeresebb tevékenységnek – mindegyik résztvevő városban, köztük tavaly novemberben Dunaszerdahelyen is – a World Café bizonyult, melyen nyugdíjasok, idősek, idősügyi szervezetek, nyugdíjas klubok, szociális intézmények munkatársai, és a helyi önkormányzat munkatársai vettek részt.

A projektben résztvevő városok tapasztalataikat összegyűjtve vonták le azokat a következtetéseket, amelyekből kiindulva tudnak javítani az idősek aktív életének minőségén, újabb programokat megszervezni számukra, egymás munkáját, tevékenységét tudják segíteni a városok.

A World Café segítségével összegyűjtött információkat fel fogják használni a város számos tevékenységének, akciójának és eseményének kidolgozása és megvalósítása során. Az innovatív ötletek és programok gyűjteményében olyan tevékenységek kerültek, mint a fizikai aktivitás fontossága, a magány és az elszigeteltség csökkentése, az élethosszig tanulás, a szabadidős tevékenységek lehetőségének kibővítése, az idősek tudásának és tapasztalatának felhasználása. Természetesen szóba jött a helyi önkormányzatok szerepe a támogató környezet kialakításáról is.

Az értékes tájékoztató után hasznos, előremutató párbeszéd alakult ki a résztvevők közt, mellyel kapcsolatban Karaffa Attila örömét fejezte ki, hogy a jelenlévők aktívan kapcsolódtak be a beszélgetésbe, ötletelésbe, Molnár Timea, főosztályvezető pedig megjegyezte, egy spontán kialakult World Café részesei lehettek a résztvevők.

Dunaszerdahely városa a projekt során után úgy döntött, hogy a jövőben is terveznek hasonló építő jellegű találkozókat tartani az idősügyi szervezetekkel, intézményekkel, és a szépkorúakkal, majd ezeket a találkozókat kiértékelve igyekeznek beépíteni a város különböző programjaiba a találkozókon elhangzott ötleteket.

Szöveg és kép: Rózsár Vince

Ezt már olvasta?

Cookies