Back to top

Adventi és karácsonyi kalauz az ünnepekre

Publikálva: 2022, november 27 - 12:30
Megjelent Albán József plébánosnak, a sikabonyi Mindenszentek-templom templomigazgatójának új kiadványa az ünnepekre, Adventi és karácsonyi kalauz címmel.
Adventi és karácsonyi kalauz az ünnepekre

A katolikus remeny.ma főszerkesztője, a Remény hetilap főszerkesztő-helyettese így ír újabb kiadványáról:

„Egyre több hívőtől hallom, hogy a kedvenc liturgikus időszaka mára az advent lett. Örülök ennek, mert talán egyfajta érettségre utal. Az advent rövid, komolyan kell hát venni, ha az ember jól szeretné kihasználni. Persze, a karácsony – az »örökös kedvenc« – továbbra is biztosan közelebb áll a nagy többség szívéhez.

Éppen ezért, tiszta örömmel és őszinte jóakarattal nyújtjuk át a Kedves Olvasónak az Adventi és a Karácsonyi kalauzt. A kettőt egy kötetben, hiszen a két időszak szervesen összetartozik. Így, a Böjti és a Húsvéti kalauz után, immár négy segédeszközünk lehet ebben a sorozatban, ha aktívan együtt akarunk élni Krisztussal az egyházi év folyamán.

A könyv felépítése megegyezik az előző kiadványokéval: a napi liturgikus igehelyek, azok rövid kommentárja, elmélkedések, valamint szentek, írók, költők, filozófusok gondolatai lesznek az Olvasó társai az adventi és a karácsonyi úton.

Krisztus nemcsak közeleg – Krisztus jelen van! Kívánom, hogy értsék meg és éljék át ezt az erőt, kegyelmet közvetítő nagy titkot a következő napokban!”

A kötet kapható a dunaszerdahelyi plébániahivatalban vagy megrendelhető a 0948/057 508-as telefonszámon, illetve az office [at] remeny.sk e-mail-címen. Ára 5,60 euró (+ postaköltség).

Ezt már olvasta?

Cookies