Back to top

Advent ideje a bennünk élő szeretet ideje

Publikálva: 2023, december 4 - 13:04
Hangulatos karácsonyi vásárokkal kezdődött meg az idei advent a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ előtt, illetve Sikabonyban. Az ünnepségek részeként meggyújtották az első adventi gyertyát is – kezdetét vette a várakozás, az Úrjövet ideje. 
Advent ideje a bennünk élő szeretet ideje

Dunaszerdahelyen és Sikabonyban is ünnepi hangulatban várták az első adventi vasárnapi gyertyagyújtást.  

Előbb Sikabonyban, a közösségi ház előtt gyülekezett a nagy hideg ellenére számos érdeklődő, akik már délutántól a karácsonyi vásárra kihelyezett portékák közül is válogathattak. Majd az egybegyűlteket előbb Fodor Mihály, a szervező Sikabony Polgári Társulás elnöke köszöntötte, kiemelve, hogy advent a karácsonyra való felkészülés, a várakozás ideje.

„Nemsokára megszólal a karácsonyi csengő, amelynek a hangja a család, a békesség és a szeretét melegét hozza el mindenkihez.” Fodor Mihály hozzátette, jó látni, hogy milyen sokan is vették a fáradságot, és meglátogatták a közösségi háznál felállított betlehemet és az adventi koszorút.

„Az advent a karácsonyhoz vezeti el az embert, a karácsony pedig egymáshoz (...), ilyenkor van igazán lehetőségünk is arra, hogy rohanó világunkban egy kis szünetet is tartsunk, szeretteink körében (...), amikor valóban figyelünk is egymásra. Mert ahogyan egyre több gyertya lobban lángra az adventi koszorún, úgy nőjön a szívünkben is a vágyakozás az igaz szeretet iránt”

– fogalmazott a társulás elnöke.  

Hájos Zoltán polgármester is köszöntötte a megjelenteket. 

„Az első gyertya a hit gyertyája, a hitet szimbolizálja. Megkezdődik hát a várakozás, a lelkünk felkészítése az ünnepekre”

– mondta a városvezető, jelezve, hogy a várakozással eltöltött időszak együtt, közösségként megélve még több örömet rejt.

„Fontosan ezek az események, hiszen kultúránk és tradícióink a hitben gyökereznek, kötődnek a kereszténységhez. A hit pedig megerősít bennünket a szeretetben”

– tette hozzá.

Puha György alpogármester is szólt a jelenlévőkhöz, megköszönve a Sikabony Polgári Társulás vezetőségének, hogy az ünnepi, karácsonyváró alkalmat ismét színvonalasan megszervezték. „A közösségi ház udvarának díszítése, illetve az itt felállított betlehem is a közösségi összefogás eredménye, s így most valódi élmény mindannyiunk számára a találkozás öröme” – tette hozzá az alpolgármester.

Az eseményen Bozay Krisztián katolikus esperes és Görözdi Zsolt református tiszteletes is szólt a jelenlévőkhöz. Adventi imáik után pedig Bozay Krisztián megszentelte a városrész adventi koszorúját, illetve Hájos Zoltán polgármester és egy helyi kisgyerek közösen meggyújtották az első gyertyát, a hit gyertyáját, amellyel egyben Ádámra és Évára, az első emberpárra is emlékezünk, akiknek Isten legelőször ígérte meg a megváltást.

A sikabonyi ünnepségen fellépett Dakó Petra és a nemeshodosi Megmaradásunkért kultúrcsoport énekkara is. 

A Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ előtti tér is ünnepi hangulatban, új díszvilágítással és „szelfi-fénypontokkal” várta idén a városi adventi gyertyagyújtásra érkezőket. A karácsonyi vásári hangulatra sokan kíváncsiak voltak, magát az ünnepséget pedig csak fokozta, hogy fellépett a Kodály Zoltán Alapiskola gyermek énekkara. 

Az ünnepi alkalmon, melyen részt vett többek között Karaffa Attila alpolgármester és több képviselő, valamint Takács Tímea, a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ igazgatója is, Hájos Zoltán városvezető szólt a megjelentekhez.

„A bennünk élő hit lobban ma lángra, hogy a várakozás öröme, ünnepe átjárja a szívünket is” – fogalmazott a polgármester, aki hozzátette, fontos, hogy advent időszakában felkészítsük a lelkünket, de környezetünket, otthonainkat is arra, hogy méltóképp tudjuk a karácsony ünnepét megülni.

„A legfontosabb, hogy a családdal lehessünk, hogy egymásnak tudjunk örülni (...), hiszen a szeretet az, ami bennünket feltölt, ami utat mutat küzdelmes mindennapjainkban”

– figyelmeztetett, majd miután Bozay Krisztián katolikus esperes,  Görözdi Zsolt református tiszteletes és Hornák József evangélikus lelkész legáldotta a városi adventi koszorút, a polgármester a Kodály Zoltán Alapiskola gyermekkórusának egyik tagjával közösen gyújtotta meg a várakozás idejének első fényét, a koszorú első gyertyáját.

(nagy)

Ezt már olvasta?

Címkék: advent
Cookies