Back to top

A 2017-es őszi idény értékelése: DAC U19

Publikálva: 2017, december 13 - 15:59
Idősebb ificsapatunkban szerepelt a bajnokság legjobb góllövője, Martin Rymarenko. Az ő találatainak is köszönhetően a táblázat közepén telel az együttes.

Múlt szerdán, a Nagymihály-Nyitra (0:0) pótolt találkozóval ért véget az idősebb ifik élvonalbeli bajnoksága. Az aktuális szezontól a Fortuna Liga előző idényeiből ismert, új lebonyolítási formátumban rendezik a legidősebb utánpótlás korosztály első ligáját. A 12-tagú mezőny minden csapata 33 összecsapást abszolvál, mindenki mindenkivel háromszor mérkőzik.

Ősszel 17 fordulót rendeztek, a DAC U19 a táblázat hetedik helyéről vonult a téli pihenőre. Hazai pályán és idegenben is egyaránt 11-11 pontot gyűjtött a csapat, viszont idehaza eggyel több mérkőzést abszolvált.

A csapat mérlege: 17 mérkőzésen 5-7-5, 26:24-es gólarány, 22 pont

„A helyezéssel semmiképpen sem vagyok elégedett, mert paradox módon idegenben jobban szerepeltünk, mint odahaza. Ez egy elég szokatlan jelenség, és ezért főleg a hazai találkozókkal vagyok elégedetlen, amelyeken kétszer is gyenge teljesítményt nyújtottunk. A többi mérkőzésen viszont méltó ellenfelek voltunk. Azzal, hogy a csapatok létszáma csökkent, nagyon kiegyenlítetté vált az élvonal. Bárki legyőzhet bárkit, apróságok döntik el a meccseket. Azt gondolom, hogy ez jó döntés volt, hiszen a bajnokság jobbá, drámaiabbá vált,“ értékelte az őszi idényt Jozef Olejník, a DAC U19 vezetőedzője.

Az eredmények szemszögéből a nagyszombati 5:1-es a Zólyombrézó ellen aratott hazai 4:0-s siker volt a csúcspont. „Az eredmény nem annyira fontos a számunkra, de a minőségnek meg kell mutatkoznia. Ez pedig magával hozza az eredményeket is. Olyan játékosokat, egyéniségeket akarunk kinevelni, akik hasznos tagjai lesznek a felnőtt csapatnak,“ mondta az egykori kőkemény hátvéd, és a tavaszi célokkal kapcsolatban hozzáfűzte: „Ez nagyban függ attól, hogy milyen mozgások lesznek a téli szünetben: fellép-e valaki a tizenhét éven aluli gárdából hozzánk, felkerül-e valaki a tizenkilencesektől a B, esetleg az A csapatba. A jó teljesítmény alapján akarjuk fejleszteni a játékosainkat, hogy megállják helyüket a felnőtt labdarúgásban is. Mivel erre a bajnokságra is igaz, hogy idén az első hatban végzett csapatok a jövő szezonban egy meccsel többet játszanak otthon, az a célunk, hogy a felsőházban végezzünk. Még ha a jelenlegi helyzetben, amikor idegenben jobb a mérlegünk, nem biztos, hogy a plusz egy hazai találkozó jó lesz a számunkra (nevet).”

A csapat kerete a 2017/18-as idény őszi részében:

Kapusok:

Miroslav Gutič (2000) 13

Slíž Márk (1999) 4

Varjú András (2000) 0

Mezőnyjátékosok:

Nagy Máté (2000) 13

Marek Mišenko (2000) 12/2

Marek Kozel (1999) 17 (egyedüliként egyetlen percet sem hiányzott)

Jozef Tornai (1999) 14

Magyar Attila Máté (2000) 14

László János (2000) 15/1

Ruszó Béla (2000) 2/1

Vjekoslav Taritaś (1999) 17/1

Martin Rymarenko (1999) 13/10

Zsidek Nikolas (1999) 15/4

Ján Holík (2000) 15

Almási László (1999) 8/2

Kelemen Marko (2000) 13/3

Magyarics Tamás (2000) 4

Erik Švihel (2000) 1

Malý Matúš 1

Adam Fronc (1999) 10

Daniel Valach (1999) 11/1

Bencz Leonard (2000) 0

(+1 öngól)

Megj.: A név után zárójelben a játékos születési éve, mérkőzések száma, a gólszerzőknél a gólok száma)

A stáb: Jozef Olejník - vezetőedző, Zsákovics Tibor - pályaedző, Nagy Nikolas - erőnléti edző, Martin Matlák - kapusedző, Katarína Dudášová és Méry Attila - masszőr, Hepner Jaroslav - csapatvezető

Táblázatok:

 

Teljes:

1.

Žilina U19

17

11

2

4

46:17

35

2.

Slovan U19

17

10

4

3

37:20

34

3.

Podbrezová U19

17

8

4

5

20:20

28

4.

Trenčín U19

17

7

6

4

34:29

27

5.

Ružomberok U19

17

6

8

3

20:18

26

6.

Prešov U19

16

7

3

6

29:24

24

7.

FC DAC 1904 U19

17

5

7

5

26:24

22

8.

Senica U19

17

4

6

7

19:22

18

9.

Nitra U19

16

3

9

4

15:19

18

10.

Trnava U19

17

3

6

8

22:37

15

11.

Michalovce U19

17

2

6

9

14:26

12

12.

Bardejov U19

17

2

5

10

14:40

11

 

Hazai pálya:

1.

Slovan U19

9

5

3

1

22:11

18

2.

Žilina U19

9

6

0

3

23:8

18

3.

Ružomberok U19

9

3

6

0

9:6

15

4.

Podbrezová U19

8

4

2

2

8:6

14

5.

Trenčín U19

9

3

4

2

15:14

13

6.

Trnava U19

9

3

3

3

15:19

12

7.

FC DAC 1904 U19

9

3

2

4

15:16

11

8.

Senica U19

8

3

2

3

10:7

11

9.

Prešov U19

8

3

1

4

14:13

10

10.

Nitra U19

7

2

3

2

8:10

9

11.

Bardejov U19

8

2

3

3

9:16

9

12.

Michalovce U19

8

1

4

3

10:12

7

 

Idegenben:

1.

Žilina U19

8

5

2

1

23:9

17

2.

Slovan U19

8

5

1

2

15:9

16

3.

Trenčín U19

8

4

2

2

19:15

14

4.

Prešov U19

8

4

2

2

15:11

14

5.

Podbrezová U19

9

4

2

3

12:14

14

6.

Ružomberok U19

8

3

2

3

11:12

11

7.

FC DAC 1904 U19

8

2

5

1

11:8

11

8.

Nitra U19

9

1

6

2

7:9

9

9.

Senica U19

9

1

4

4

9:15

7

10.

Michalovce U19

9

1

2

6

4:14

5

11.

Trnava U19

8

0

3

5

7:17

3

12.

Bardejov U19

9

0

2

7

5:24

2

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Cookies