Back to top

A visszajelzések szerint jól működik az időpontos szűrési rendszer Dunaszerdahelyen

Publikálva: 2021, január 22 - 13:13
Lakossági visszajelzések szerint megfelelően működik az az időpontos szűrési rendszer, amelyet Dunaszerdahelyen a Covid–19-tesztelés miatt a lakosok számára alakított ki a városi önkormányzat.
A visszajelzések szerint jól működik az időpontos szűrési rendszer Dunaszerdahelyen

„Információként leírom, hogy NAGYON JÓL MŰKÖDIK az időpontos tesztelés. Mikor odamentünk 15-en voltak előttünk, mi negyedikként foglaltuk az időpontot. A biztonsági őrnek fel kellett mutatni az smst a regisztrációról. Nagyon ügyesen ment, nem 2 perc, 1 is elég volt, így tudtak beszúrni olyanokat is, akiknek nem volt időpont foglalva. Sok egészséget mindenkinek!” – írja a rendszerről a közösségi oldalon az egyik dunaszerdahelyi lakos.

Másikuk így fogalmaz: „Nagyon pontos volt, ember csak 4-5 állt sorba, és egymás között mondtuk egymásnak, ki mikorra van, úgy álltunk be és a városi rendőr is termin szerint hívta embereket. Köszi, Dunaszerdahely!”

A tesztelésen már átesett lakos szerint pedig a „Jilemnický AI-nál 2 m-es távolságban sorakoznak. Egymástól kell megkérdezni, kinek hány órára van időpontja, s az alapján cserelődnek az emberek a sorban. Az egeszségügyi dolgozok kedvesek, szlovákul/magyarul is beszélnek. Gyorsan megy.”

(na)

Ezt már olvasta?

Cookies