Back to top

Vida Máté: Változatlanul az első forduló a cél

Publikálva: 2021, január 12 - 07:25
A komoly sérülésből visszatérő magyar középpályásunk már minden feladatot elvégezhet a csapattal, de a párharcokat még kerüli.
Vida Máté: Változatlanul az első forduló a cél

A téli felkészülés ötödik edzésnapja zajlik. Hogy bírja a térdet az eddigi terhelést?
„Őszintén szólva, érzem még, hiszen fél évet hagytam ki. A csoportos gyakorlások keményebbek, mint az egyéniek. Már a laktát tesztet is lefutottam, akárcsak a többiek. Kell még egy kis idő, hogy felvegyem a ritmust, de a lábam egészen jó állapotban van. Úgy érzem, hogy a labdaérzékemből nem vesztettem semmit, de az erőnlét visszaszerzésével lesz még egy kis munkám – remélhetőleg ez csak néhány hét kérdése.”

Láthattunk külön és a csapattal is gyakorolni. Mely elemeket végezheted a csapattársaiddal közösen?
„A sérülésem óta még csak a hetedik hónapot kezdtem meg, és a keresztszalag-szakadást szenvedőknél a felépülési idő hét-nyolc hónap, így még kicsit korai lenne mondjuk az edzésen folyó labdás játékokba beállni, kerülnöm kell a párharcokat. Igazából minden feladatot a csapattal végzek, csak az edzés végi játékokat hagyom ki.”

Valamivel több mint egy hónap múlva indul a bajnokság…
„Az a cél, hogy az első fordulóban már számíthasson rám a vezetőedző – akár a kezdőcsapat tagjaként, akár csak a cserepadon.”

Sokszor beszéltünk arról, hogy mennyire megterhelő mentálisan is egy sérülés. Milyen érzés ismét az együttessel készülni?
„Nagyon jó, maga a légkör is kiváló. Semmilyen szempontból sem volt egyszerű a mögöttem hagyott időszak, de most már végre visszatérhettem.”

Mi lenne a legnagyobb kívánságod a szezon tavaszi felére?
„Csapatszinten egy trófea elhódítása, egyénileg pedig a sérülésmentesség. Ha ez meglesz, és a lábam bírni fogja a terhelést, akkor szerintem sok gond nem lehet.”

dac1904.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: Vida Máté, DAC
Cookies