Back to top

A vasúti remíz története

Publikálva: 2019, november 29 - 06:53
Vasutas kifejezésekben kevésbé jártas olvasók számára ez a cím akár becsapós is lehet, ezért rögtön az elején tisztázzuk, a remíz nem egy döntetlennel végződött futballmeccset takar, hanem olyan építményt, melyben mozdonyok „pihennek”. A remíz tulajdonképpen egy szerelőgarázs, úgynevezett mozdonyszín, ahova vonatok vontatásához használt járműveket állítanak be karbantartás, vagy deponálás céljából. A mi esetünkben az eredeti küldetése továbbá, hogy gőzmozdonyok hatalmas, henger alakú tartályát vízzel töltsék fel, így biztosítva a vasúti közlekedést.
A vasúti remíz története

Egyszerű működési elvként a vizet a mozdonyokban felforralták, ami által gőz keletkezett, ennek segítségével hajtották a masinákat. A mozdonyokhoz kapcsolt szerkocsikban szén volt, amivel a masinák kazánját táplálták.

Évtizedekkel ezelőtt megváltozott a közlekedési kultúra a Pozsony–Komárom vasúti pályaszakaszon is, sőt a pozsonyi végállomást 1962-ben a Pozsony–Újvárosi pályaudvarra tették át. A hatvanas években a dízelmozdonyok átvették az uralmat, gőzmozdonnyal csupán vasúti múzeumokban találkozhatunk, esetleg időszakosan egy történelmi járat során. Ennek okán a szerdahelyi pályaudvarról eltűnt a mozdonyszín, mivel a nyolcvanas években az amúgy is düledező építmény kormos falait elbontották.

A dunaszerdahelyi vasútállomáson, a pályaudvar komáromi váltókörzetében járunk, ahol egykor a remíz is állt.

Napjainkban csupán a bennfentesek ismerik a helyét, a nyilvánosság csak egy vakvágányt talál az 1-es őrbódé előtt. A hetes vágányról elágazó alig száz méteres szakasz végén tolatóbak jelzi, hogy „elfogyott” a sínpár. Az épületből mostanra semmi sem maradt, és a kézi állítású váltokat motoros biztosító berendezés váltotta fel. Eltűnt a víziállomás is, a mozdonyszín szerelőaknáját feltöltötték, csupán az egykori vasúti berendezés segédállítójának két csonkja éktelenkedik ki a földből pár centire. Ez a funkcionális berendezés a tolatást segítette egykoron, mivel a remíztől a váltókezelőnek nem volt rálátása az ipari vágányokhoz elágazó váltókra.

Az 1-es őrbódéból kitekintve most már jól belátható az állomás, annak idején teljesen más volt a helyzet.

Ahogy az évtizedek során váltották egymást a különféle biztosító berendezések, és a terepviszonyok is változtak csoda, hogy egyáltalán felidézhető a szerdahelyi történelem eme szeglete. A mechanikus jelzők szintén a múltba vesztek, helyükre „óriás nyalókák”, vagyis fényjelző szemaforok kerültek. Az eredeti tervrajzok alapján tudva lévő, hogy a mozdonyszín a Komárom–Szerdahely helyi érdekű vasúthoz (HÉV) tartozott, és még az Osztrák-Magyar Monarchia idején építették.

1896-ban helyezték forgalomba, egy évvel a Pozsonyt Szerdahellyel összekötő pályaszakasz után. A két szakaszt 1904-ben egyesítették Pozsony–Komárom HÉV néven, ám a kilométerezés a mai napig viseli a megosztottság jeleit, mivel a 44 kilométeres pozsonyi szakasz az állomáson belül találkozik (és törik) a másik 53 kilométeres szakasszal. Ezt a találkozási pontot egy kilométerkő jelöli az őrbódé és a vasúti átjáró között.

Bögi Róbert írásának folytatását a KlikkOut weboldalán olvashatják el!

Ezt már olvasta?

Cookies