Back to top

A vártnál alacsonyabb lehet a gabona és az olajnövények terméshozama

Publikálva: 2019, augusztus 14 - 08:03
A gabona és az olajnövények terméshozama a becslés szerint idén is garantálni fogja az ország önellátását. Ugyanakkor az időjárás alakulása miatt a betakarított termés mennyisége csekélyebb lehet, mint amekkorát az optimista előrejelzések jósoltak. Ezt keddi sajtótájékoztatóján jelentette ki Jozef Rebro, a szlovákiai takarmánygyártókat, -raktározókat és értékesítőket tömörítő szakmai szervezet felülvizsgálati bizottságának elnöke.
A vártnál alacsonyabb lehet a gabona és az olajnövények terméshozama

Rebro elmondása szerint az időjárás leginkább a búza és a repcetermésre volt hatással. Előbbi a júniusi hőségek következtében idő előtt beérett, ezáltal pedig csökkent a fajsúlya. Ez pedig kihatással van a búza minőségére is.

A kedvezőtlen időjárási körülmények következtében a vártnál kisebb lett a repce terméshozama is, emellett a minősége is romlott.

Idén 408 000 hektáron termesztettek búzát Szlovákiában. A ZVKSaOS szerint ennek a gabonafélének a becsült terméshozama 5,05 tonna/hektár, vagyis a betakarított mennyiség összesen 2,06 millió tonna lesz. Ez a mennyiség 6,9%-kal haladja meg a tavalyit.

A repceföldek területe 4,5%-kal csökkent. 2,91 tonna/hektár becsült hozam esetén a betakarított termés össztömege 428 000 tonna lesz, ami a tavalyi mennyiséghez képest 10,8 százalékos csökkenést jelent. Az árpaföldek területe 2,2 százalékkal nőtt. 4,33 tonna/hektár becsült hozam esetén a betakarított árpa össztömege 549 000 tonna lesz.

A kukorica esetében 2018-hoz képest 14,9%-kal kisebb terméshozam várható. „Ami a napraforgót illeti, már harmadik éve drasztikusan csökken a bevetett földek területe, aminek következtében a betakarított termés mennyisége az utóbbi évekhez viszonyítva rendkívül alacsony lesz (mintegy 162 000 tonna), a terméshozam ugyanakkor várhatóan 1%-kal magasabb lesz a tavalyinál” – magyarázta Rebro.

A fehérjenövények termesztését támogató program következtében az Európai Unió területén évente gyarapszik a szójababföldek területe. Az egy hektárra lebontott terméshozam Szlovákiában várhatóan 3 százalékkal emelkedni fog, és a becslés szerint nőni fog a betakarított termés össztömege is, amely meghaladhatja a 110 000 tonnát. Szlovákia így a szójadara-szükséglet tekintetében is önellátóvá válhat.

Rebro figyelmeztetett: az árképzés nem hazai vagy európai, hanem globális szinten történik, és arra komoly hatással lesz az Egyesült Államok és Kína konfliktusa is.

forrás: Ma7

Ezt már olvasta?

Cookies