Back to top

Válogatottjaink októberi programja

Publikálva: 2019, október 9 - 11:40
A DAC felnőttcsapata játékoskeretének kilenc tagja is magára húzhatja a napokban a válogatott mezt. A meccskínálatban Dunaszerdahely is szerepel helyszínként!
Válogatottjaink októberi programja

A 2019/20-as szezon második asszociációs terminusában a keretünk jelentős része kapott ismét válogatott meghívót. Közülük több játékosunkra is az Eb-selejtezők keretén belüli tétmérkőzések várnak, a többiek pedig felkészülési találkozókon mutathatják meg magukat a szövetségi kapitányoknak.

A lentebb említett labdarúgók közül Kristián Koštrna is meghívót kapott a szlovák felnőttválogatottba, ám vádlisérülése miatt néhány óra múlva el kellett hagynia a nemzeti csapat edzőtáborát. Kalmár Zsolt a térdműtétje után még nem léphetett pályára.

Az említettek közül néhányan rendszeresen kapják a meghívókat (Jedlička, Davis, Oravec, Veselovský, Malý), Ronan és Blackman kisebb szünet után térnek vissza a nemzetközi porondra. Vida Máté három év után lett újra válogatott, míg Ramirezt első alkalommal hívták meg a venezuelai U23-as együttesbe.

A bővebb keretben kapott helyet Vida Krisztopher (Magyarország), Adrián SlančíkSzáraz Benjamin (Szlovákia U21), Danylo Beskorovainyi (Ukrajna U21) és Nagy László (Szlovákia U19). A szlovák 19 éven alatti gárda dunaszerdahelyi összetartásán idősebb ificsapatunk tagjai, Šimon Dolinský, Bari Krisztián és Sebastián Gembický is részt vesznek.

A DAC felnőttcsapata tagjainak programja az októberi válogatott mérkőzéseken:

Vida Máté (Magyarország) – a 2020-as Eb selejtezője
2019.10.10., csütörtök, 20.45 óra (Split): Horvátország-Magyarország
2019.10.13., vasárnap, 18.00 óra (Budapest): Magyarország-Azerbajdzsán

Eric Javier Davis, Cesar Blackman (Panama) – Nemzetek Ligája
2019.10.16., szerda, 03.30 óra (Mexikóváros): Mexikó-Panama

Matej Oravec (Szlovákia U21) – a 2021-es Eb selejtezője
2019.10.09., szerda, 18.00 óra (Eschen): Liechtenstein-Szlovákia
2019.10.15., kedd, 21.00 óra (Dunaszerdahely): Szlovákia-Franciaország

Martin Jedlička (Csehország U21) – a 2021-es Eb selejtezője
2019.10.10., csütörtök, 17.00 óra (Karviná): Csehország-Görögország
2019.10.14., hétfő, 17.00 óra (Uherské Hradiště): Csehország-Skócia

Connor Ronan (Írország U21) – a 2021-es Eb selejtezője
2019.10.10., csütörtök, 21.05 óra (Dublin): Írország-Olaszország
2019.10.15., kedd, 17.00 óra (Reykjavík): Izland-Írország

Eric Ramirez (Venezuela U23) – felkészülés
2019.10.11., péntek, 02.30 óra (Recife): Brazília-Venezuela
2019.10.16., szerda, 00.00 óra (Caracas): Venezuela-Bolívia

Matúš Malý, Dominik Veselovský, Šimon Dolinský, Bari Krisztián, Sebastian Gembický (Szlovákia U19) – felkészülés
2019.10.08., kedd, 17.00 óra (Dunaszerdahely, MOL Akadémia): Szlovákia-Bosznia-Hercegovina (1:2)
2019.10.11., péntek, 12.00 óra (Dunaszerdahely, MOL Akadémia): Szlovákia-Bosznia-Hercegovina

Forrás: dac1904.sk

Ezt már olvasta?

Cookies