Jelenlegi hely

U12 és U14 meccsdömping

Ezt már olvasta?

Publikálva: 2019, október 1 - 07:06 | Sport
A HC DAC Dunaszerdahely utánpótlás csapatai számára teljes gőzzel robog a bajnokság. Az U12 és U 14 csapatok a Pozsonyi és a Nagyszombat megyei bajnokságban is szereplenek annak érdekében, hogy minél több játéklehetőséghez jussanak a kis kézisek.
U12 és U14 meccsdömping

A Pozsony megyei bajnokságban az U12 és U14 csapataink is egy-egy csapattal szerepelnek, igaz versenyen kívül, de több játéklehetőség miatt is. A Nagyszombat megyei bajnokságban U12 két csapattal, U14 korosztályban 3 csapatunk is benevezett.


U14 Pozsonyi bajnokság, Brunczvik Tünde edző értékelése: ”Az U14 csapat, 2005 és 2006 lányok többsége edzőmérkőzés miatt nem voltak jelen, így a csapatot most leginkább tizenkétévesek alkották a Stupava ellen. Első félidőben nagyon jól tartottuk magunkat mind védekezésben mind támadásban. Irányító, átlövő és beálló poszton teljesen elégedett voltam a teljesítménnyel, a lányok nagyot küzdöttek, és kapus csere után végül 2 góllal vezettünk a félidőben. A második félidőben lehetne azt is mondani, hogy az öltözőben maradtunk, húzó játékosaink elfáradtak, akik már lejátszottak egy mérkőzést az U12-vel. Az ellenfél kapusa a második félidőre összeszedte magát, de voltak szép kidolgozott támadásaink, a helyzeteink azonban sorra kimaradtak.”

U12 A csapatunk a Pozsonyi bajnokságban Brunczvik Tünde edző értékelése: "Ezen a mérkőzésen U12 csapat közül U12 "A" csapat mérkőzött meg HC Tatran Stupava "A" csapatával. Lányok talán izgultak az elején, mert tudják, Pozsony megyében ebben a korosztályban a legügyesebb csapatok közé tartoznak. Talán e miatt is több technikai hibát elkövettünk, vagy egyénileg akarták megoldani játékosok, de  szünetben megbeszéltük  hibáinkat és csapatjátékot kértem  így  2. félidőre teljesen más csapat jött a pályára.  Védekezésünk keményebb lett, kapusunk nagyszerűen védett és többször lerohantuk ellnfelet, így végül 10 góllal jobbak voltunk ellenfelünknél."

Juhos Kata edző: „A Nagyszombat megyei bajnokság mellett részt veszünk a pozsonyiban is, hogy minél többet játszhassunk. Ezeken a meccseken folyton változó kerettel szerepelünk, a 40 lányból mindig másnak adunk lehetőséget. Komolyan vettük a mérkőzést, bár a teljesítményünk a második félidőben volt igazán jó. A nyitott védekezésben több egyéni hiba akadt, később a zárt hatosfalunkon viszont nehezen talált rést ellenfelünk. Szép gólokban, remek védésekben nem volt hiány.”

Mészáros Ildikó edző: „Az előkészítő Nyitra megye bajnoksága után ebben az évben a fiatalabb diáklányok korosztályában Nagyszombat megye bajnokságában szerepelünk. A lányok és én is kíváncsian vártuk a mérkőzést, mert az itt induló csapatokat egyelőre nem ismerjük. A bemutatkozás jóra sikeredett. Mindenki kivette a részét a játékból és a góllövésből is. Játékunk alakulgat, de nagyon sok tanulnivaló áll előttünk, hogy ebbe a korosztályba „belenőjünk”, viszont a lányok hozzáállását dicséret illeti.”

Pozsony megyei bajnokság
U14
2019. szeptember 26. csütörtök 15:30
Városi Sportcsarnok, Dunaszerdahely
HC DAC-HC Tatran Stupava: 26-32 (18-16)
edző: Brunczvik Tünde
mérkőzés jegyzőkönyve: http://old2.slovakhandball.sk/competition/refereeReport?id=5d8c97f0d033c10100f6588d

U14
2019. szeptember 27. péntek 16:45
Pozsony, Dom Športu
ŠKP Bratislava - HC DAC: 21-32 (13-14)
edző: Juhos Kata

U12
2019. szeptember 26. Csütörtök 14:30
Városi Sportcsarnok, Dunaszerdahely
HC DAC-HC Tatran Stupava "A": 26-16 (9-6)
edző: Brunczvik Tünde
mérkőzés jegyzőkönyve: http://old2.slovakhandball.sk/competition/refereeReport?id=5d78a162e3e6a30100ab0873  

U12
2019. szeptember 27. péntek 16:00
Pozsony, Dom Športu
ŠKP Bratislava - HC DAC: 16-24 (7-12)edző: Brunczvik Tünde

Nagyszombat megye bajnoksága, 1. forduló
U12
2019.09.28. , 11:15
Városi Sportcsarnok, Dunaszerdahely
HC DAC Dunaszerdahely U12 „B”– MHK Pőstyén: 21-8 (10-4)

Címkék: női kézilabda