Back to top

Tudja hányan laknak hivatalosan városunkban?

Publikálva: 2017, január 16 - 17:29
A Dunaszerdahelyi Városi Hivatal lakosság-nyilvántartó alosztálya a 2017-es év első napjaiban elkészítette a város lakossági statisztikáját. Tavaly Dunaszerdahely bejelentett lakosainak száma 22 855 volt.

Ha ezt a számot összehasonlítjuk a 2015-sel, akkor látható, hogy a járási székhely lakosainak száma 72-vel csökkent. A csökkenés részben annak köszönhető, hogy többen hunytak el, mint amennyien születtek, valamint többen költöztek el a városból, mint amennyien beköltöztek. 2016-ban 171-en születtek (ebből 77 fiú és 94 lány) és 223 dunaszerdahelyi hunyt el. Csallóköz központjába az elmúlt esztendőben 534-en jelentkeztek be állandó lakhelyre, míg a városból  554-en költöztek el. Dunaszerdahely lakossága 2010-ben csökkent 23 ezer alá, amit azóta sem sikerült meghaladni

Tavaly Dunaszerdahelyen összesen 120 házasság köttetett, ebből 41 esküvő volt egyházi és 79 polgári.

2016-ban a legkedveltebbek női keresztnevek a következők voltak: Emma, Zoé, Hanna, Jázmin, Dóra, Viktória, Sofia, Vivien, Zsófia, Léna. Fiúgyermeküknek a legtöbben a Máté, Alex, Tamás, Áron, Noel, Márk, Bence, Dávid, Ádám és Dominik keresztnevet választották.

Összlakosság: 22 855
Születés: 171
Elhalálozás: 223
Beköltözés: 534
Elköltözés: 554

Forrás: dunstreda.sk

 

Ezt már olvasta?

Cookies