Back to top

Tudásukat fejlesztették az edzők

Publikálva: 2020, augusztus 5 - 13:45
A Seishin Karate Klub nem csak a fiatalok edzésére és képzésére ügyel, fontos számukra, hogy az edzők is magasabb szintre fejlődjenek, hogy aztán tudásukat a lehető legjobban tudják továbbadni tanítványaiknak. Az elmúlt két hétvégén magyarországi továbbképzéseken vettek részt a klub oktatói.
Tudásukat fejlesztették az edzők

Előbb Martfűn jártak, az idén fennállásának 35. évfordulóját ünneplő testvérklubnál. Az edzéseket a magyar karate válogatott edzője, Stefanovics József 5. dan mester vezette. Főként küzdelemmel foglalkoztak, de volt kyokushin és kesztyűs edzés is. A tábor a Harcosok napjával és övvizsgával zárult.

Másodjára, a Budai Harcművész Klub szervezésében - akikkel évek óta nagyon jó viszonyt ápolnak, Balatonföldvárra látogattak. Ezen az összejövetelen elsősorban formagyakorlatokkal és azok értelmezésével foglalkoztak. A vízi edzés volt talán az egyik legérdekesebb, legfelejthetetlen élmény - a résztvevők egybehangzó véleménye szerint. Ez a találkozó is övvizsgával zárult.

Mint azt Markovics János, a Seishin Karate Klub vezetője portálunknak elmondta, mindkét tábor igazán színvonalas volt, sokat fejlődhettek a klub oktatói. Egyúttal köszönték mindkét összejövetel szervezőinek a meghívást és a lehetőséget a fejlődésre.

Seishin Karate Klub, -rovin-

Ezt már olvasta?

Cookies