Back to top

Téli Tipsport Liga: DAC 1904 - FC Nitra 2:1 (0:0)

Publikálva: 2020, január 22 - 14:14
Divković és Ramirez találataival megszületett a téli felkészülés első DAC-győzelme.
Téli Tipsport Liga: DAC 1904 - FC Nitra 2:1 (0:0)

A Téli Tipsport Liga utolsó, harmadik csoportmérkőzésén a Fortuna Ligából ismert rivális, az FC Nyitra volt a DAC ellenfele.

A kiegyenlített első játékrészben Jedličkának akadt több munkája, főleg Gatarić kísérleteinél kellett résen lennie. A túloldalon Blackman spiccelése után hördült fel leginkább a közönség.

A gólok a második félidőben érkeztek. A 60. percben a vendégek negyedik szögletüket végezték el, a labda addig-addig pattogott, míg a csereként beállt Kuliš elé került, aki ugyan nem találta el túl jól, de mégis pontosan a jobb alsó sarokba célzott. Két perc múlva már döntetlen volt az állás. Divković csapta be védőjét és jól helyezett lövéssel, jobbal a rövid felső sarokba talált. A téli felkészülés első DAC-győzelmét a 84. perc hozta meg. Vida Kristopher kapott egy remek kiugratást, majd az érkező Ramirez elé tálat, aki finom mozdulattal emelte át az elfekvő Kuciakot.

A mai találkozóval csapatunk egy időre búcsúzik a hazai környezettől, pénteken egy hétre Máltára utazik. Az ottani Tipsport Malta Cup keretén belül két mérkőzést játszik, az elsőt szombaton 13:30-tól a cseh élvonalbeli Mladá Boleslav ellen. Február 2. és 9. között pedig a törökországi Belekben készül majd a Hélder-legénység.

DAC 1904 - FC Nitra 2:1 (0:0)
MOL Akadémia, 2-es számú műfüves pálya, Dunaszerdahely, 2020. január 22., szerda, 10:30 ó, borult idő, szemerkélő eső, -1°C
Góllövők: 62. Divković, 84. Ramirez - 60. Kuliš
Játékvezetők:Dohál - Žákech, Sluk, 150 néző
DAC:Jedlička (46. Slančík) - Blackman (70. Šimčák), Kružliak (K), Beskorovainyi, Davis - Bednár (75. Lalatović), Nagy (67. Schäfer) - Divković, K. Vida (85. Boateng), Javro (46. Phillips) - Ramirez (85. J. Švec). Edző: Hélder Cristovao.
Nyitra: Šípoš (46. Kuciak) - Magda (70. Kuník), Podhorin (70. Galbayev), Farkaš, Šurnovský (46. Janso) - Javorčić (70. Bilovský), Faško (70. Fabiš) - Šefčík, Vrábel (46. Kuliš), Chobot (46. Perez) - Gatarić. Edző: Anatolij Demjanenko.

STATISZTIKA:
Lövés - kapura 6:5, mellé 10:10
Szöglet - 9:5
Les - 0:2

A Tipsport Téli Liga programja és eredményei – C-csoport:
2020.1.15., 13:00 óra: Nyitra-Szakolca 3:3 (2:2) 8. Ristovski, 38. Farkaš, 86. Mikuš - 21. Hlavatovič, 29. Ranko, 74. Popović
2020.1.18., 13:00 óra: DAC-Brünn 0:5 (0:2) 15. Fousek, 44. Přichystal, 63. Přichystal, 64. Pachlopník, 88. Bariš
2020.1.19., 10:30 óra: Nyitra-Brünn 5:1 (2:0) 5. Gatarić, 41. Martišiak, 70. Ristovski, 82. Ristovski, 88. Šefčík - 77. Pachlopník
2020.1.19., 13:00 óra: DAC-Szakolca 0:1 (0:0) 74. Hlavatovič
2020.1.22., 10:30 óra: DAC-Nyitra 2:1 (0:0) 62. Divković, 84. Ramirez - 60. Kuliš
2020.1.22., 11:00 óra: Brünn-Szakolca 3:1 (3:1) 11. Hladík, 21. Hladík, 30. Šumbera - 20. Frimmel

A C-csoport végső táblázata:
1. Brno 6 pont (2-0-1, 9:6)
2. Nitra 4 pont (1-1-1, 9:6)
3. Skalica 4 pont (1-1-1, 5:6)
4. DAC 3 pont (1-0-2, 2:7)

dac1904.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC, Tipsport Liga
Cookies