Back to top

Szükség van még a pontosításokra

Publikálva: 2020, június 3 - 10:11
Kedden, június 2-án Érsekújvárban találkozott az Aquaparkok, Strandfürdők és Uszodák Egyesülete, hogy megvitassa az újonnan alakult szervezet alapszabályát, valamint a 2020-as év nyári turisztikai lehetőségeit.
Szükség van még a pontosításokra

Szerdától a kormány határozata értelmében tovább enyhülnek a szigorítások. Az új enyhítéshullám keretében újra megnyílhatnak a strandok, fürdők, wellnessek, melyek külső és belső tereikben egyaránt fogadhatják a vendégeket. „A kormányfő hétfői bejelentése mindannyiunkat örömmel töltött el. Viszont még nem tudjuk pontosan, milyen egészségügyi előírásokat kell betartanunk, betartatnunk, továbbá azt sem, egyszerre mennyi vendéget fogadhatunk” - emlékeztetett a dunaszerdahelyi Thermalpark igazgatója, Somogyi Gábor.

Az egyesület 100 pontból álló javaslatára, melyet múlt héten juttattak el a központi válságstábhoz, egyelőre hivatalosan nem reagáltak, így június 3-án valószínűleg több strandfürdő és uszoda továbbra sem nyitja meg kapuit. Ennek fő oka, mint azt már előrejelezték, hogy a működtetéshez szükséges egy előkészítési időszak, valamint egy felkészülési időszak az új rendelkezések pontosítására, majd bevezetésére.

Pontos előírások szükségesek, addig nem nyitnak

Szerdán a fürdők többsége biztosan nem nyitja meg kapuit. „A nyitáshoz pontos, félreértelmezhetetlen előírásokra van szükség, majd ezek bevezetése után lehet fogadni a közönséget” - mondták el az egyesület tagjai.

A szövetség tagjai közül többen várják azt a pontosítást is, hogy rájuk is vonatkoznak-e a tömegrendezvényeket érintő vendégszám értékek. „Azt javasoltuk a válságstábnak is, hogy ne essünk azonos megítélés alá, mint a tömegrendezvények. Egy 5000 vendéget fogadni képes strand esetében a jelenlegi számhatárok mellett nem gazdaságos a megnyitás” - egészítették ki a szövetség tagjai. Ezért fontos pontosítani a bevezetendő rendelkezéseket, hogy melyik előírások vonatkoznak majd a fürdőkre - például a m2-re számított vendégszám, ahogy az a vendéglátóhelyek belső tereire érvényes, vagy más, a strandfürdőkre érvényes rendelkezés.

AAKP, -rovin-

Ezt már olvasta?

Cookies