Jelenlegi hely

Szladits Károly emlékét ápolják

Ezt már olvasta?

Publikálva: 2019, szeptember 27 - 08:18 | Hírek
Dunaszerdahely város egyik legjelesebb szülöttjének kíván szobrot állítani – a magyar magánjogtudomány egyik legnagyobb alakjáról, Kossuth-díjas jogászról, egyetemi tanárról és akadémikusról való megemlékezés ilyen igénye épp magyarországi akadémiai jogászkörökből érkezett.
Szladits Károly emlékét ápolják

A dunaszerdahelyi városi képviselő-testület idei hatodik ülésén, júniusban javaslatott tett a Szladits Károly Emlékbizottság létrehozására, illetve jóváhagyták annak tagjait.

Mostani, szeptember 25-ei első ülésen, amelyen részt vett A. Szabó László alpolgármester is, az Emlékbizottság elnökéül választották dr. Sándor Istvánt, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának habilitált egyetemi docensét, a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának magántanárát, ügyvédet. 

További tagjai dr. Czirfusz György ügyvéd, Garay László városi képviselő, az  építészeti bizottság elnöke, Gútay László városi képviselő, az oktatási és kulturális bizottság elnöke, Nagy Attila történész, a kulturális bizottság tagja, portálunk főszerkesztője, illetve Nagy Iván etnológus, a Csallóközi Múzeum igazgatója, városi képviselő, a kulturális bizottság tagja lettek.

„A magyar magánjog tudománynak az egyik kiemelkedő alakjáról beszélhetünk, aki napjainkban is jelentős szerepet játszik” – fogalmazott kérdésünkre dr. Sándor István, az Emlékbizottság elnöke. 

„Tehát egyrészről, aki a magánjogban bármilyen kutatást végez, mindig viszonyul Szladitshoz, ráadásul a mai magyar bírósági gyakorlatban is nagyon sokszor hivatkoznak Szladits alapvető műveire. 

Ő az, aki a magyar mai magánjogi doktrinát megteremtette, annak alapjait lerakta. Ezért nagyon fontos a magyar jogásztársadalom számára, hogy Szladits Károlyról méltó módon megemlékezzünk” – jelezte Sándor István, hozzátéve: „Nagyon hatékony volt az ülés, én nagyon örülök neki, hogy mindenki felkészülten, és a kérdésköröket körbejárva már abszolút konstruktív javaslatokkal jött a bizottság ülésére. Ami a kezdeti lépések megtételéhez szükséges, azokban mindenben sikeres döntések születtek.”

Az Emlékbizottság további munkájáról is beszámolunk majd. Dunaszerdahelyi Szladits Károlyról korábban itt írtunk.