Back to top

Szikrázó napsütésben nyitották meg a Csallóközi Vásárt

Publikálva: 2019, szeptember 19 - 15:36
Ma délelőtt ünnepélyes keretek között vette kezdetét a vasárnap délelőttig tartó 39. Csallóközi Vásár.
Szikrázó napsütésben nyitották meg a Csallóközi Vásárt

A balatonfüredi Füred Dixiland Band vérpezsdítő zenéjére és a sült pecsenye gyomrot kordító illatára sokan összegyűltek a délelőtti vásárnyitó eseményre.

A fesztivált hagyományosan dr. Hájos Zoltán, Dunaszerdahely város polgármestere nyitotta meg. Ahogyan elmondta, a vásár már régen elhagyta vásári jellegét, hiszen „az utóbbi években kulturális és gasztronómiai fesztivállá nőtte ki magát”, s híre az ország határain túlra is eljutott sokakhoz. Nem is csoda, hiszen „egy-egy előadóművész koncertjére már külföldről is érkeznek hozzánk rajongók”, de a vásár az összes generációé is. Különösen odafigyelnek a gyerekekre is, akik számára külön előadásokat, bemutatókat, szórakozási lehetőséget is biztosítanak a kintlétük alatt.

Külön köszöntötte a polgármester a testvérvárosok küldöttségeit, akik képviseletében Beregszász polgármestere, Babiák Zoltán és Zenta polgármestere, Czegledi Rudolf vett részt a megnyitón. 

A vásár ideje alatt DAC meccs is lesz, amely a szervezők számára nagy kihívást fog jelenteni, ám remélik, a két rendezvény kiegészíti, erősíti majd egymást – természetesen megfelelő biztonsági intézkedések mellett.

Jozef Viskupič Nagyszombat megye elnöke magyarul is köszöntötte a vásáron megjelenteket, kiemelve, mennyire jóleső érzéssel látogatja meg azokat az eseményeket, amelyeken összekapcsolódik a kultúra, a turisztika és a helyi civil szervezetek tevékenysége.

Berényi József, Nagyszombat megye alelnöke pedig a Csallóközi Vásárt a nyarat lezáró legszebb rendezvénynek, családi programnak nevezte, ahol nem csak nagyszerű koncertek, hanem kiváló ételkínálat és számos kísérőprogram várja az idelátogatókat.

A vásárral kapcsolatban további információkat itt érhetnek el kedves olvasóink. Képgalériánk pedig itt tekinthető meg!

Ezt már olvasta?

Cookies