Back to top

Szijjártó László: A fiataloknál hiánycikk a stabil teljesítmény

Publikálva: 2018, július 3 - 18:34
A DAC U19-es csapatának vezetőedzője szerint sikerült egyénileg előbbre vinni a játékosokat.

Milyen célokkal vetted át télen a csapatot, és mit sikerült ezekből teljesíteni?

„A csapat helyezését illetően nem voltak konkrét céljaink. Szerettük volna elősegíteni a játékosok egyéni fejlődését – úgy érzem, hogy ebben javultunk is, de sajnos csapatszinten ezt nem tudtuk igazolni, és ez látható az eredményeinken is. A tabellán elfoglalt végső helyezést nagyban befolyásolta a felnőttcsapatokban előforduló sok sérülés, hiszen ebben az esetben az U19-es együtteshez kellett nyúlni. Így azok a futballisták nagyobb terhelést kaptak, aminek az lett az eredménye, hogy Rymarenko súlyosan megsérült, továbbá két kezdőjátékosunknál (Valach, Tornyai) is szívműködési rendellenességet találtak az orvosok. Ők mindössze három fordulóban állhattak a rendelkezésemre. Švihel hét hónapot volt kénytelen kihagyni, és ő csak az utolsó három fordulóra tért vissza. Másrészt ezt is meg kell említeni, hogy a srácok a harmadik ligás tartalékcsapatban is szerepet kaptak, és az utolsó nyolc-kilenc fordulóban ők húzták Fodrek edző gárdáját.”

Ha azt vesszük, hogy tavalyelőtt újoncként az utolsó előtti, tavaly a hetedik, idén pedig a kilencedik helyen végeztünk, akkor mondhatjuk, hogy nagyjából stabil teljesítményt nyújt a csapat. Mi az, ami szerinted szükséges az előre lépéshez?

„A fentebb említett problémák ellenére is többnyire egyenrangú ellenfelek voltunk. Voltak csúnyább vereségek – a Slovan elleni hazai vagy a zsolnai -, de ez természetes, hiszen az ebben a korosztályban szereplő játékosoknál még hiányzik a stabil teljesítmény. A kelleténél picit több gólt kaptunk, de sok szoros összecsapásunk is volt, amelyeket egy góllal buktunk el. Viszont a helyzetkihasználásunk nagyon gyenge volt, hiába kerültünk oda a kapu elé, és hiába küzdötték végig a meccseket a srácok. A helyzetkihasználás óriási gond ebben a korosztályban, és ez kéne a jobb eredményekhez.”

Többször is elhangzott, hogy ennél a korosztálynál nincs eredménykényszer, inkább a futballisták egyéni fejlesztésén van a hangsúly. A kezed alatt dolgozó srácokból ki lehet az, aki idővel eljuthat az A csapatba is?

„Ezt a félévet összegezve nehéz megmondani. Annak örülünk, hogy Rymarenko és Almási is tűzközelben van. Akadnak további játékosok is, akikben benne van ez a lehetőség, viszont rengeteg faktor fog dönteni. Kelemen, aki még egy évet szerepelhet az U19-ben, fizikailag tökéletes labdarúgó. Pont ő az, aki képes helyzetbe kerülni. Ha ötből négyet belőne, akkor mindenki őt akarná. Viszont sajnos ötből csak egy helyzetet értékesít, és ezen kellene dolgozni. Más kérdés az, hogy fölfogják-e a fiúk, hogy mi hiányzik belőlük. Holík is kellemesen meglepett, ő is sokat fejlődött – viszont a felnőttfocihoz ez még nem elég. A saját bőrükön tapasztalhatták meg, hogy már a harmadik ligára sem elég az, ha jól mozognak.”

Meddig tart a jelenlegi pihenő, mik a tervek és milyen a csapat további programja?

„A pihenés minden csapatnak egy hónap, majd július végén következik a Kukkónia-kupa, ahol komoly ellenfelekkel mérkőzünk meg. Egy öthetes felkészülési időszak áll a rendelkezésünkre, amely után még néhány barátságos mérkőzés is belefér a programba. Nagyjából öt meccs vár ránk. Az U17-esektől kiöregedő srácok egy jó maghoz csapódnak hozzá, megvan a csapat gerince. A U17-sek jó eredményt értek el, de nem szabad elfelejteni, hogy ők két évvel fiatalabbak. Ez óriási különbség és sok munka vár még ránk. A bajnokság pedig augusztus 18-án indul.”

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Cookies