Back to top

Szijjártó László a DAC U19 új vezetőedzője

Publikálva: 2018, február 23 - 16:07
Elmarad az idősebb ificsapatunk holnapra tervezett bajnoki rajtja.

Holnap az idősebb ifiknél is megkezdődnek a bajnoki küzdelmek. A DAC U19, amely a 7. helyről vág neki a tavaszi idénynek, a bajnoki címvédő Nyitra otthonában lépett volna pályára. Azért a feltételes mód, mert az ellenfél csapatában influenzajárvány tört ki, így a találkozót elhalasztották, egyelőre ismeretlen időpontra.

A télen több változás is történt a DAC idősebb ificsapatánál, a legfontosabb az edzői stábot érinti. Jozef Olejník két és fél év után felállt a gárda kispadjáról, hogy tavasszal a Révkomárom felnőtt csapatával harcoljon meg a II. ligában való bennmaradásért. Zsákovics Tibor, a korábbi pályaedző pedig az u16-os gárdánál folytatja.

U19-es csapatunk új vezetőedzője Szijjártó László lett. Farkasdon kezdett futballozni, majd a diák éveit a DAC-ban folytatta. Az ifjúsági kategóriát Vágsellyén és a pozsonyi Interben játszotta végig, később Párkányban, Garamszentkereszten, Somorján, Bacsfán és végül Ausztriában szerepelt. „Az edzői pályafutásom a Testnevelési Egyetem évei alatt kezdődött a pozsonyi Slovannál, ahol különböző korosztályokba – U12-től az U19-ig – párhuzamosan belekóstolhattam a fiatalok nevelésébe. 2014-ben kerültem a DAC-hoz, miután Németh Krisztián megszólított és felvázolta az utánpótlásképzés terveit, és azóta aktívan tevékenykedem Dunaszerdahelyen. Korábban az U16 és U17 korosztályoknál dolgoztam, a télen pedig elfoglaltam az U19-es csapat edzői posztját. Bízom benne, hogy sikeresen vesszük az idei akadályokat“ – ismertette Szijjártó László.

Munkáját Gőgh Árpád fogja segíteni, akit nem kell külön bemutatni a DAC szurkolóinak. Az egykori válogatott középpályás 1993 és 2006 között 103 bajnokin viselte a DAC mezét.

„A felkészülés hat hétig tartott, a négy tervezett edzőmérkőzésből hármat abszolváltunk, egyet az Újpest visszamondott. A keretben volt némi mozgás, Slíž Dominik és Puha Laci Bősről érkeztek vissza, rajtuk kívül Chabreček erősítette a csapatot a tél során. Célunk a játékosok mihamarabbi integrációja a felnőtt futballba, a junior csapattal folytatott szoros együttműködésben“ – tudtuk meg a 37 éves új vezetőedzőtől.

A felkészülési mérkőzések eredményei:

DAC-Skalica 3:2, góllövők Rymarenko 2, Kelemen

DAC-Poprad 1:1, Fronc

Olomouc-DAC 3:0

A DAC U19 tavaszi programja:

18. forduló, 2018.02.24., 11:00 ó: Nitra-DAC - ELHALASZTVA

19. forduló, 2018.03.03., 11:00 ó: DAC-Michalovce

20. forduló, 2018.03.10., 11:00 ó: Prešov-DAC

21. forduló, 2018.03.17., 11:00 ó: DAC-Slovan

22. forduló, 2018.03.24., 11:00 ó: Ružomberok-DAC

23. forduló, 2018.04.07., 11:00 ó: Žilina-DAC

24. forduló, 2018.04.14., 11:00 ó: Senica-DAC

25. forduló, 2018.04.18., 11:00 ó: DAC-Trenčín

26. forduló, 2018.04.28., 11:00 ó: Trnava-DAC

27. forduló, 2018.05.05., 11:00 ó: DAC-Bardejov

28. forduló, 2018.05.12., 11:00 ó: Podbrezová-DAC

29. forduló, 2018.05.19., 11:00 ó: DAC-Nitra

30. forduló, 2018.05.27., 11:00 ó: Michalovce-DAC

31. forduló, 2018.06.02., 11:00 ó: DAC-Prešov

32. forduló, 2018.06.09., 11:00 ó: Slovan-DAC

33. forduló, 2018.06.16., 11:00 ó: DAC-Ružomberok

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Cookies