Back to top

A Szent György-plébánia közleménye

Publikálva: 2020, október 24 - 12:39
A katolikus templomokban szünetelnek a nyilvános szentmisék.
A Szent György-plébánia közleménye

Október 24-én érvénybe lépett a kijárási tilalom, mely a jelenlegi határozat szerint november 1-jéig tart; és a templomainkban szünetelnek a nyilvános istentiszteletek.

Mivel a tilalom továbbra sem érvényes a temetésekre, keresztelésekre és az esküvőkre, ezeket a lelkipásztori szolgálatokat ugyanúgy fogjuk végezni, ahogyan azt az előző vírushelyzetben is tettük.

A Szlovák Püspökkari Konferencia minden hívőnek felmentést adott a vasárnapi és ünnepnapi szentmisén való részvétel kötelezettsége alól.

Az Apostoli Penitenciária, Ferenc pápa különleges rendelkezése révén, az idei évben nem csak november 1–8-a között engedélyezte a teljes búcsú elnyerését azoknak, akik temetőt látogatnak és imádkoznak az elhunytakért, hanem kiterjesztette azt a november végéig.

Mindnyájatokat buzdítunk arra, hogy ezekben a napokban lélekben egyesülve az Egyházzal, kitartóan imádkozzatok elhunyt szeretteitek lelki üdvéért.

Mi, lelkipásztorok naponta fogunk szentmiséket bemutatni azokért, akik előttünk jártak és a béke álmát alusszák.

Kérjük imáitokat és maradunk szeretettel,

Lelkiatyáitok

Ezt már olvasta?

Cookies