Back to top

„Szegény ország, szegény ember csak a szellem erejére építheti fölemelkedési szándékát”

Publikálva: 2020, január 23 - 09:05
Nagyszabású, kétórás gálaműsor keretében ünnepelte meg Dunaszerdahely városa a Magyar Kultúra Napját, Kölcsey Himnuszát január 22-én este a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ színháztermében.
„Szegény ország, szegény ember csak a szellem erejére építheti fölemelkedési szándékát”

Az est háziasszonya, Rajkovics Melinda Reményik Sándor Templom és iskola című versével köszöntötte a színháztermet megtöltő közösséget, majd kezdetét vette a Pázmaneum Polgári Társulás és a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ közös szervezésében megrendezett ünnepség. 

Elsőként a főszervező Pázmaneum nevében Karaffa Attila alpolgármester mondott köszöntőt. 

„Születésnapot jöttünk ünnepelni ma a Csallóköz szívébe, mégpedig nemzeti imádságunk születésnapját, a Himnuszét” – mondta Karaffa Attila – „Feladatunk, hogy ne csak ápoljuk kultúránkat, hagyományainkat, hanem éljük is meg azokat jó kedvvel, bőséggel. Ki-ki azon a helyen, ahová a teremtő állította őt. (…) A Magyar Kultúra Napján köszönetet mondunk a kultúra őrzőinek, munkásainak, akik igazi lovagokként küzdenek meg a különböző eszmék társadalmában. Mert nyugatról és keletről is próbálják múzeumba zárni keresztény kultúránkat. Az őrzők viszont éberek, ahogyan mi is. Nélkülük nem szól a Nélküled sem, amely nemzeti öntudattal tölti el a szíveket. Köszönet munkájukért itt Dunaszerdahelyen, a Csallóközben, de bárhol is teszik a dolgukat a nagyvilágban!”

Őt követően előbb a Novus Ortus diákszínpad tagjai adtak bensőséges műsort, majd a Szent János Alapiskola tanulói szavaltak, énekeltek a magyar nyelvről, szépségeiről, örömeiről.

Az est ünnepi köszöntőinek sorában Kovács László, nyugalmazott gimnáziumigazgató, történész, a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetettje szólt a népes közönséghez.
„Ki gondolhatta, mely látnok, próféta vélhette, hogy ez az 1823-as esztendő a magyar nemzet sorsát máiglan meghatározó magvetés és sarjadás ideje? Ami történelemnek fog bizonyulni, az most még csak családi esemény: gyöngécske fiú gyermekek születnek Kiskőrös és Alsósztregován. S megíródik egy vers, amiről csak a szerzője tud, valahol az ország keleti végein, s amely vers azóta is zsoltáros teljességgel tud szólni a nemzet sorsáról, s így nem csak címe, hanem mondanivalója miatt is a nemzet himnusza lett” – fogalmazott Kovács László.

„Kölcsey a Himnusz írásakor még abban látta saját szerepét, hogy az irodalom révén segítse elő fölzárkózásunkat Európához (…), de később ráeszmélt, hogy szegény ország, szegény ember csak a szellem erejére építheti fölemelkedési szándékát.”

„A Himnusztól egyenes út vezet a nemzeti hagyományokhoz” – jelezte Kovács László –„, a vallásos ihletettségű könyörgéstől a filozófiailag megalapozott elmélethez. S ez az elmélet gondolati szinten fogalmazza meg a nemzeti lét alapvető kérdéseit, de sok tekintetben a mai filozófiai fölfogást is megelőlegezi – többek között azzal a fölismerésével, hogy a világ megismerhetősége a nyelvhez kötött. A nyelv pedig meghatározott művelődéstörténeti folyamatban válik az emberek közötti kapcsolat létrehozásának eszközévé. Mélyebb, közösségteremtő megértés csak a nemzeti hagyományokból született nyelven lehetséges. Így válik a nyelv a kultúra hordozójává.”

A beszéd után a Kodály Zoltán Alapiskola énekkara lépett fel, nagy sikerrel. A 2., 3. és 4. osztályos gyerekeket Gaál Zöld Ágnes vezette – előadásukban hallhatta a közönség Koncz Zsuzsa és Bródy János Szabadnak születtél, valamint a Kiss Kata zenekar Magyar vagyok című dalát is.

A nagy sikerű Lesz még nyár című dallal José mutatkozott be a dunaszerdahelyi közönségnek, a rapper produkcióját is hatalmas taps kísérte. A Dunaszerdahelyi Magyar Tanítási Nyelvű Magángimnázium tanulóinak igényes irodalmi összeállítását Tóth Katalin kísérte koloni népdalokkal.

A Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskola tanulója, a népmesék szerelmese, Molnár Máté a megpatkolt boszorkány című mesét adja elő, míg az estet a 2011-ben újraalakult Vox Camerata vastapssal kísért fellépése zárta.

A dunaszerdahelyi Magyar Kultúra Napján tiszteletét tette többek között A. Szabó László és Karaffa Attila alpolgármester, Karaffa János, a Pázmaneum Polgári Társulás elnöke, Magyarország Nagykövetségének képviseletében Jankovics Gyula tanácsos és dr. Horváth Bence titkárt, Menyhárt József MKP-elnök és Őry Péter, az MKP Országos Tanácsának elnöke, valamint Csáky Csongor, a Rákóczi szövetség elnöke is.

(nagy)

Ezt már olvasta?

Cookies