Back to top

Szakmai nap a Vidékfejlesztési Szakközépiskolában

Publikálva: 2019, október 21 - 11:29
Immáron ötödik alkalommal tartottak idegenforgalmi és vendéglátóipari szakmai napot a dunaszerdahelyi Vidékfejlesztési Szakközépiskolában.
Szakmai nap a Vidékfejlesztési Szakközépiskolában

A rendhagyó tanítási nap délelőttjén hagyományosan, gyakorlatból érkező szakemberek tartottak előadást.  Somogyi Gábor, a dunaszerdahelyi Thermalpark igazgatója nem először járt az intézményben.  Ezúttal többek közt a helyi termálfürdő és a Hotel Thermalpark sikerstratégiájába nyertek általa bepillantást a jövendőbeli idegenforgalmi és szállodaipari szakemberek. 

A rugalmas és interaktív előadás, valamint érdekes prezentáció után Lelkes Gábor, a Danube Euroconsulting igazgatója szólt a turizmusfejlesztés gyakorlati lehetőségeiről. A diákok figyelmébe ajánlott néhány, a szakmával kapcsolatos mobilalkalmazást, illetve felhívta a figyelmet szűkebb hazánk, a Csallóköz kevésbé ismert turisztikai lehetőségeire, és megemlített néhány, a turizmus fejlesztését támogató anyagi forráslehetőséget is.

Ezt követően Csölle Viola, a Green Tour utazási iroda vezetője árult el egy-két kulisszatitkot az utazási irodák működéséről, néhány nem mindennapi történettel fűszerezve pedig bemutatta a vendégekkel való kommunikáció buktatóit és szépségeit egyaránt.

A nap negyedik előadója, Szarka Zsófia gasztroújságíró volt, aki az első pillanattól kezdve magával ragadta népes közönségét. Remekül megszerkesztett prezijével, barátságos és rendkívül rokonszenves megszólalásával, izgalmas előadásával azonnal belopta magát a diákok szívébe. Szakmai életútjának, - a szimbolikus jelentésű „sárgaköves útnak“ - virtuális bejárása egyszerre hatott motivációként és gondolatébresztőként. Az izgalmas előadás után sajátkészítésű májpástétommal lepte meg a jelenlévőket.

A szakmai nap záróelőadása egy négycsillagos pozsonyi kongresszusi szálloda, a Hotel Saffron működésébe nyújtott betekintést.  Brnka Katalin, rendezvényszervező menedzser kitért az eredményes ügyfélkapcsolati kommunikáció alapfeltételeire, valamint egy jól lebonyolított esemény sikerének kulcsát is elárulta.

Az ebédidőre véget érő előadássorozat ezúttal is nagy tetszést aratott a diákok és szaktanáraik körében. Az előadókat pedig nemzetközi gasztronómiai specialitások kóstolójára várták a vendéglátóipari tanulmányi szakon tanulók, akik magyar, amerikai, olasz, egyiptomi, kínai és halloween tematikájú kulináris csemegékkel bizonyították szakmai rátermettségüket. Az idegenforgalmi és vendéglátóipari szakmai nap szervezői és az iskola igazgatósága nagy megelégedéssel zárták a rendezvényt.

-kl-

Ezt már olvasta?

Cookies