Jelenlegi hely

Szabadka az országos sakkcsapat-bajnokság házigazdája

Ezt már olvasta?

Publikálva: 2019, augusztus 24 - 12:12 | Testvérvárosi hírek
Az első lépés megtételével Bogdan Laban, Szabadka polgármestere ma a Pátria Szállóban megnyitotta Szerbia férfi és női sakkcsapat-bajnokságát. Az I. szerb sakkliga bajnokságán mindkét kategóriában 12-12 csapat indul, s mivel minden egyes csapat nevezhetett egy külföldi sakkozót is, bizonyosan városunkban gyűlt össze a térség sakk-elitje.
Szabadka az országos sakkcsapat-bajnokság házigazdája

Laban polgármester köszöntötte az országos bajnokság résztvevőit és vendégeit, majd köszönetet mondott a Szerb Sakkszövetségnek, hogy Szabadkában felismerte a jó házigazdát és szervezőt.

– Arra kérem Önöket, hogy az elkövetkező tíz napban, a bajnokság ideje alatt, ismerjék meg Szabadkát, amely a fesztiválok városa is, s mivel szeptember 1-jén ünnepeljük a város napját, örülök annak, hogy idén Önök is részesei lesznek az erre az alkalomra szervezett gazdag programnak. A versenyzőknek sok sikert és jó összpontosítást kívánok, s mindenkit még egyszer üdvözlök városunkban – mondta Laban polgármester.

Szabadka negyedik alkalommal látja vendégül a legrangosabb szerbiai csapatversenyt, amely a legjobb hazai sakkozókat gyűjti egybe.

– Ez egyedülálló alkalom arra, hogy ismét a figyelem középpontjába állítsuk nem csak ezt a nagy versenyt, hanem ezt a gyönyörű játékot is, amelyben egykor nagyon jók voltunk és amelyben fontos szerepet töltöttünk be a világban. Ismét szükségünk van fiatalokra a sakkban, új sakkozó-csillagokra, hogy válogatottunk, de egyénileg is méltó helyet foglaljunk el Európa és a világ sakkjában - emelte ki Saša Adamović, a Szerb Sakkszövetség alelnöke.

Az I. szerb liga versenye mindkét kategóriában szeptember 1-ig tart, és számos vélemény szerint, a nevezettek névsora alapján az utóbbi évtizedben ez a legerősebb országos sakkbajnokság. A verseny házigazdája a Spartacus Sakk Klub.

subotica.rs

Címkék: Szabadka