Back to top

A Sport utcai időkapu története

Publikálva: 2019, december 12 - 15:59
Kevés hely van a városban, amit annyiszor láttam, mint ezt a mostani témaébresztő átjárót. Kitárt szárnyain egész metropolisznyi tömeg jutott már át, és azt, amit körbezárt, méltóságteljesen vigyázta. Volt, hogy új téglákat vittek át rajta, és nemegyszer élte túl azok létét is. Időkapu, mert az évtizedek során megváltozott a mögötte lévő „birodalmi építmény”, de ő maga nem roppant bele szerepébe. Végül odébállt, látszólag amott a semmit zárva le, hogy megszépülve régi fényében pompázhasson a modern Aréna közelében.
A Sport utcai időkapu története

Ő maga a történelem, az idők kezdetétől napjainkig! A DAC-stadion egykori főbejárata nagy csaták túlélője. 1983-ban járunk, amikor a „TJ DAC Poľnohospodár”, vagyis a dunaszerdahelyi Testnevelési Egyesület egy egész országgal kacérkodva a legjobbak közé vette az irányt. Gyönyörű címere volt, kissrác koromban annyiszor lerajzoltam, hogy mostanra csukott szemmel is menne. Sárga és kék, bálján meghajló búzakalásszal, ami nem csak a vidéket, hanem az itt élő dolgos embereket is szimbolizálta. Jobb felső sarka kissé megtört, hogy mit is jelképezett ez a „stigma” talán senki sem tudta. Egy hiányzó dacoló pajzsdarab, békeidőben. A kapu felirata csak ennyi: STADION T.J. D.A.C.

Az első „csata” idején hétéves voltam, ő már akkor vén létére lecserélte a mögötte álló fapados lelátóját.

Özönlött a nép, de a nagykapu csak a kiváltságosokat bocsájtotta be. Megtiszteltetésnek vettem, mikor először átléphettem rajta én is. Dugig telt lelátók, szurkolók alacsony földsáncokon, és a kultikus prolitribünön. A focikapuk mögötti ovális „erődítmények” ívét a fák is követték, hogy a bátrabbak még rájuk is felmásszanak. A nagykapu két oldalán egy-egy ajtó. Forgókapuk számlálták hányan mentek be rajtuk, figyeltem ahogy a számláló átváltott. Kézzel gépelt műsorfüzet a zsebben, diákjegyem sarkát letépte a karszalagos rendező. Később a műsorfüzet sarka is perforált volt, az került a gyűjtőbe, hogy a félidőben sorsolás alá vessék.

A Sport utcai időkapu első fejezete számomra egy DAC–Léva mérkőzés volt. Az első emlékkocka a sok kilométernyi filmtekercsen.

Bögi Róbert írásának folytatását ide kattintva olvashatják el a KlikkOut weboldalán.

Ezt már olvasta?

Cookies