Back to top

A segítségnyújtás alapjait tanulták

Publikálva: 2019, június 20 - 08:28
A Vámbéry Ármin Alapiskola 7. évfolyamos tanulói elsősegélynyújtó tanfolyamon vettek részt, amely így június végén már egyfajta hagyomány is az iskolában. Az interaktív bemutatóra a tornateremben került sor dr. Morvai Ibolya doktornő és két diákja, az egészségügyi iskola tanulói segítségével.
A segítségnyújtás alapjait tanulták

A bemutató elején fontos információkat kaptunk arról, mi is a „vészhelyzet”, és hogyan kell felmérnünk a körülményeket. Gyakorlatban próbálhattuk ki, hogyan kell stabilizálni egy személyt, majd kitartóan gyakoroltuk a szívmasszázst és a mesterséges lélegeztetést. Megdöbbenve szembesültünk azzal, hogy az újraélesztés komoly fizikai kihívás.

Az előadás része volt a sokkos állapot megállapítása és megelőzése. Több tanuló önkéntesként jelentkezett, hogy bemutathassák a fixációs technikát és a testhőmérséklet megtartásához szükséges takaró helyes használatát.

A kurzus nagyon sikeresnek bizonyult, hiszen mindent kipróbálhattunk és szakszerű választ kaptunk a kérdéseinkre.

Rózsa Emília 7. D

Ezt már olvasta?

Cookies