Back to top

A remény fénye is fellobbant

Publikálva: 2019, december 8 - 23:10
A karácsonyi előkészület időszakában, advent második vasárnapján üdvözölte Bíró Éva a Csaplár Benedek VMK előtti téren az összegyűlt tömeget.
A remény fénye is fellobbant

Karaffa Attila, Dunaszerdahely alpolgármestere köszöntötte az egybegyűlteket bronzvasárnapon. Az adventi koszorún a második meggyújtott gyertya a reményt szimbolizálja, hiszen ilyen az ember természete: bármilyen rossz a helyzet, mindig reménykedik - mondta az alpolgármester. Ugyanakkor a remény nem létezik hit nélkül. A közelmúltban a hit nyújtotta remény beteljesülésének szép példája született meg városunkban. Egy kisfiúnak, Dávidkának gyűlt össze a város, és más települések lakói segítségével az az összeg, amellyel hozzásegítették családját, hogy egy fontos szívműtétet hajthassanak végre rajta. „A család Istenbe vetett bizalommal fordult a jó akaratú emberekhez, és reménykedett. A remény pedig valóságot öltött, mert néhány napon belül összegyűlt a szükséges összeg a műtétre. Köszönet érte mindenkinek” - mondta Karaffa Attila.

Az alpolgármester advent üzeneteként a csendet és a felkészülést emelte ki, de felhívta a figyelmet, hogy sosem szabad elfeledkeznünk az egyedülállókról, az elesettekről sem.

„Kívánom mindannyiunknak, hogy tudjunk szeretetben, békességben várakozni. Figyeljünk oda a családra, figyeljünk oda a világra és benne városunk lakóira” - zárta szavait Karaffa Attila.

A köszöntő után Dunaszerdahely diákpolgármesterével, Bokros Biankával közösen gyújtották meg a város adventi koszorúján a második gyertyát.

Bíró Éva sok szeretettel hívta meg a város lakosságát a jövő héten vasárnap, szintén délután öt órakor kezdődő ünnepi gyertyagyújtásra, majd ismét felkérte az ünnepi műsort megnyitó Vámbéry Ármin Alapiskola Kisénekkarát, hogy műsorukkal színesítsék az ünnepi alkalmat.

A gyertyagyújtás után a szórakozásé volt a főszerep, hiszen ételről és italról gondoskodtak a karácsonyi vásár árusai, a jó hangulatról pedig Ladacsi Mónika és Hetényi Gergő operettpárosa.

Felvételeink advent második vasárnapján készültek.

Szöveg és kép: Rózsár Vince

Ezt már olvasta?

Cookies