Back to top

Prágában jártak a diákok

Publikálva: 2016, január 9 - 10:21
Tanulmányi kirándulást szerveztek a cseh fővárosba.

A Neratovicei téri Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskolában már hagyománynak számít, hogy a diákok évente legalább egyszer többnapos tanulmányi kiránduláson vesznek részt külföldön. Az diákok több sikeres úton vannak már túl. Többek között jártak már Velencében, Krakkóban, Auschwitzben, Bibione és Caorle városában, illetve Prágában is.

Decemberben újra Prágába látogattak az iskola tanulói tanáraik vezetésével, hiszen ahogy Franz Kafka is írta: „Prága nem enged el. Egyikünket sem. Ennek az anyácskának karmai vannak.“  Prága valóban nem enged – a diákok idén a karácsonyi díszbe öltözött Prágával ismerkedhettek meg. A száztornyú város minden évszakban gyönyörű, de az adventi időszakban talán még különlegesebb ez a meseváros.
A három nap alatt a tanulók nemcsak a város történelmével, de annak kulturális és idegenforgalmi oldalával is megismerkedtek. A városnézést a diákok az első nap a Vencel téren kezdték, majd innen folytatták útjukat a Lőportorony felé, onnan pedig egészen az Óvárosi térig sétáltak, amely elegáns barokk és középkori épületeivel évaszázadok óta Prága központja. Minden egyes állomáson rövid ismertetőt is meghallgattak az adott látnivalókról. Az első napot az Óvárosi téren lévő karácsonyi vásárral zárták, ahol igazán ünnepi hangulat uralkodott. Másnap a városnézést az Óvárosi téren folytatták, ahol megtekintették a városházát, a Boldogasszony templomot és a kihagyhatatlan csillagászati óraművet, az Orlojt. Az Orloj 1490 óta ketyeg és vonzza a városba a turisták tömegeit. Az óramű a Nap és a Hold mozgását mutatja az állatöv jegyein keresztül. A városi legenda szerint az óra készítőjét, Hanuš mestert megvakították, hogy remekművéhez hasonlót máshol ne alkothasson. Ezután a Károly híd következett, a város legnépszerűbb helye, amely tele van zenészekkel, művészekkel, illetve különböző árusokkal. A következő állomás a prágai vár és a Szent Vitus-székesegyház impozáns épülete volt. A nap zárásaként a diákok ellátogattak a prágai viaszmúzeumba, ahol rengeteg híres személyiség viaszfigurája található a múltból és napjainkból is. Este még utoljára belemerültek a karácsonyi vásár forgatagába, ahol egyúttal elbúcsúztak a gyönyörű várostól, ugyanis másnap délelőtt indultak haza.
Élményekkel, emlékekkel és újabb tapasztalatokkal gazdagodva tanár és diák egyaránt várja a következő tanulmányi út kihívásait.

Kozma Csilla, az iskola tanára

Ezt már olvasta?

Cookies