Back to top

A pozsonyi Ifjú Szivek Táncszínház zenekarának prímása nyerte a Balatonfüredi versenyt

Publikálva: 2020, július 24 - 14:04
Király Miklós, a pozsonyi Ifjú Szivek Táncszínház muzsikusa nyerte a Balatonfüredi Prímásversenyt, amelyre az ország több pontjáról és a Vajdaságból is jelentkeztek fiatal muzsikusok - közölte a Hagyományok Háza szerkesztőségünkkel.
A pozsonyi Ifjú Szivek Táncszínház zenekarának prímása nyerte a Balatonfüredi versenyt

Idén elmaradt a balatonfüredi Anna-bál, de egyik kísérő rendezvényét, a prímásversenyt sikeresen megtartották.

2020-ban a hagyományos magyar népzenét játszó hegedűsök jelentkezését várták az egész Kárpát-medencéből. A nyilvános színpadi versenyt július 21-22-én tartották, a nyertesekről szakmai zsűri döntött.

A Balatonfüred Város Önkormányzata, a Hagyományok Háza és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszéke által szervezett Balatonfüredi prímásverseny 2020-as győztese Király Miklós lett, aki idén diplomázott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, jelenleg pedig a pozsonyi Ifjú Szivek Táncszínház zenekarának prímása. Nyereménye egymillió forint, emellett felléphet a 196. Anna-bálon. Második helyen a délvidéki Cseszák Zsombor, az óbecsei Fokos zenekar prímása, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója végzett, pénzjutalma ötszázezer forint. A harmadik helyezést pedig Boda Gellért Junior Prima Díjas muzsikus, a Zagyva Banda prímása nyerte el, ő háromszázezer forinttal gazdagodott.

A versenyre az ország több pontjáról és a Vajdaságból is jelentkeztek fiatal muzsikusok. Minden prímás három produkciót – két kötelező versenyszámot és egy szabadon választottat – adott elő. A kötelező versenyszámokban a résztvevők Szék, illetve Gömör népzenéjéből, – azon belül egy-egy emblematikus prímás játéka alapján – választhattak. A nyertesekről szakmai zsűri döntött, amelynek tagjai: Dr. Árendás Péter, Koncz Gergely, Lakatos Róbert és Salamon Beáta voltak.

A prímásverseny zárásaként szerda este a legjobb produkciókból és meghívott előadók műsorszámaiból összeállított gálakoncertet rendeztek a Gyógy téren felállított nagyszínpadon. Itt felléptek többek között a prímásverseny díjazottjai, Agócs Gergely, Sőregi Anna, Maier Cseperke, Balogh Melinda, a 2019-es prímásverseny győztesei, Tohmán Ferenc és Bangó János, valamint a Magyar Állami Népi Együttes zenekara.

Hagyományok Háza

Ezt már olvasta?

Címkék: verseny, zene
Cookies