Back to top

Öt cég versenyez a Pozsony és Komárom közti vonatjáratok üzemeltetéséért

Publikálva: 2019, november 21 - 13:08
A megszabott határidőig összesen öt cég nyújtotta be a Pozsony-Dunaszerdahely-Komárom vasúti pályaszakasz üzemeltetésére vonatkozó jelentkezését, illetve a kért dokumentumokat a közlekedési minisztériumhoz.
Öt cég versenyez a Pozsony és Komárom közti vonatjáratok üzemeltetéséért

A tárca által október elején kiírt versenytárgyalásra a személyszállítást e vonalon jelenleg végző RegioJet cseh magánvállalat is bejelentkezett.  A Szlovákia fővárosát Komárommal összekötő vonatjáratokkal kapcsolatos pályázatra november 15-ig lehetett jelentkezni.

A nagyon forgalmas, gyakran túl leterhelt, közel száz kilométer hossszú vasúti vonalat jelenleg a RegioJet cseh magánvállalat üzemelteti, ám a szerződése 2020 decemberében lejár.

Az aktuális versenytárgyalás győztese azt követően tíz évig végezheti majd e szolgáltatást – hangzott el a Szlovák Rádió és Televízió (RTVS) hírműsorában.  Azt is megtudtuk, hogy a múlt évtizedben még nem mutatkozott ilyen nagy érdeklődés e pályaszakasz üzemeltetése iránt, amelyen évente hozzávetőleg 800 ezren utazgattak.

A RegioJet társaság azonban e szakaszon 2012 óta az ötszörösére növelte az utasforgalmat, vagyis évi 4 millió körüli utassal büszkélkedhet, ami az országos vasúti forgalom 7 százalékát teszi ki. Az idei év első felében rekordszámú 2,3 millió utas vette igénybe a sárga vonatokat. Sőt, a nagy frekventáltság miatt idén szeptembertől már emeletes vonatokat is beiktatott. Mivel a pálya műszaki paraméterei lehetetlenné teszik a klasszikus vonatok kapacitásának növelését, illetve a járatok sűrítését, az emeletes kocsik forgalomba helyezése ideális megoldás lehet e forgalmas vonalon.

Húszpercenként járnak erre a vonatok, csúcsidőben egyes járatokon 700 ember utazik. Minél gyorsabban át akarjuk tanulmányozni a feltételeket, és olyan ajánlatot tenni, amely garantálja az utasforgalom további növekedését e szakaszon” - nyilatkozta röviddel az új pályázat kiírása után Aleš Ondrůj, a cseh társaság nevében.

Érsek Árpád, közlekedési és építésügyi miniszter szerint a versenytárgyalás kiírásának célja a személyszállítás színvonalának emelése. A tárca a meghirdetésére vonatkozó szándékát már egy évvel ezelőtt uniós szinten is bejelentette. A megszabott határidőig összesen öt cég nyújtotta be jelentkezését, s a személyszállítással kapcsolatos szakmai, műszaki, jogi, pénzügyi és egyéb feltételek teljesítését a közlekedési tárca független bizottsága ez év végéig értékeli majd ki, illetve választja ki a győztest.

A televíziós hírből az is kiderült: a RegioJeten kívül még egy cseh cég, a Leo Express is esélyesnek számít. A másik három társaság kilétéről nem szól a fáma. Főleg a lakó- és munkahelyük, valamint iskolájuk között rendszeresen ingázók kíváncsian várják az eredmény nyilvánosságra hozatalát. Miközben elismerik az eddigi szolgáltató korszerűsítés és kényelmük biztosítása érdekében hozott intézkedéseit, az adott vonalon az utóbbi időben történt több baleset miatti aggodalmukat sem rejtik véka alá. Azok miatt azonban nem feltétlenül a vasúti társaság hibáztatható.

ma7.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: RegioJet
Cookies