Back to top

Öt aranyérem a szabadfogású junior szlovák bajnokságon!

Publikálva: 2020, március 8 - 11:35
Szombaton Szinna városa adott otthont a junior férfi és női szabadfogású birkózó szlovák bajnokságnak.
Öt aranyérem a szabadfogású junior szlovák bajnokságon!
Gaál Attila és Vajas József edzők vezetésével  8 dunaszerdahelyi birkózó indult csatába a bajnoki címekért. Az 57 kg-os súlycsoportban Bučko Samuel  remekelt, aki az első két körben rimaszombati ellenfeleit verte technikai tusra, majd következett az elődöntő, ahol a báni ellenfelén tus győzelmet aratott és jutott a döntőbe.
 
Samuel a döntőben szintén rimaszombati ellenféllel találkozott, akit  még az első félidőben sikerült két vállra fektetnie és ezzel megszerezte a bajnoki címet. A 65 kg-os súlycsoportban Csörgő László okozott nagy meglepetést, aki szinnai és rimaszombati riválisait legyőzve került a döntőbe,ahol az ellenfél az aktuális bajnoki címvédő volt. László hatalmasat küzdött a döntőben és pozsonyi ellenfelét a meccs második félidejében sikerült két vállra fektetnie és ezzel megszereznie a bajnoki aranyérmet. A junior nők között 50 kg-ban Pollák Anna, 55 kg-ban Csepi Viktória és 62 kg-ban pedig Bacsfai Réka szereztek aranyérmet.  Dicséretes még Csörgő Tamás 61 kg-ban szerzett ezüstérme is. 
Csapatversenyben a dunaszerdahelyi birkózók az előkelő harmadik helyen végeztek.
 
Eredmények junior férfiak:

57 kg Bučko Samuel 1.hely

61 kg  Csörgő Tamás 2.hely

65 kg Csörgő László 1.hely

74 kg Farkas Krisztián 4.hely

86 kg Gányovics Balázs 6.hely

Junior nők:

50 kg Pollák Anna 1.hely

55 kg Csepi Viktória 1.hely

62 kg Bacsfai Réka 1.hely

Ezt már olvasta?

Cookies