Back to top

Őseink előtt tisztelegve

Publikálva: 2016, április 24 - 13:00
Karaffa Attila képviselőnek, Dunaszerdahely Város Nemzetközi Kapocslatok és Kulturális Bizottsága elnökének a Szent György-emlékesten elhangzott beszéde.

„Tisztelt hölgyeim és uraim!

A dunaszerdahelyi születésű néprajzkutató tudós, akadémikus Csaplár Benedek, Csallóköz mitológiájának, népszokásainak legnagyobb tudósa idén 110 éve hunyt el.
Városunkban szép számmal találhatóak olyan neves személyek, akiknek nevét érdemes a jövő ifjúságának figyelmébe szentelni. De a fiatalság mellett a jelenkor polgárságának a tudatába is bele kell vésni, fel kell idézni azokat a városunkban született, Dunaszerdahelyről elszármazott tudós embereket, akikre méltón lehetünk büszkék, mi a kései utókor leszármazottai.

Egyik ilyen jeles személy Csaplár Benedek piarista tudós, néprajzkutató. 1821-ben született a Szerdahely melletti Újfalun.

»A nemzeti művelődés alapja című nagyobb művében, melyet Széchenyi szellemének dedikált, a vallás-erkölcsi tiszta jellemet jelöli meg a hazafiság első kelléke gyanánt; azt sürgeti, hogy gyűjtsük össze néphagyományainkat, őrizzük meg történeti emlékeinket, mert a nemzeti és történeti hagyományok alapján ismerhetjük magunkat és fejlődésünk módozatait, ezektől várható a tiszta nemzeti tudat és a nemzeti érzelem tisztulása, s nemzeti haladásunk ügye a keresztény szellemen és nemzeti hagyományon nyugszik. Rendületlen hű fia volt szerzetünknek, a melyet hasznos munkásságával és rendi szabályaink pontos megtartásával egyszerű viszonyai között is lelki nyugalommal és megelégedéssel szolgált; példásan tiszta életű pap volt, a ki ép oly alázatos buzgósággal végezte napi ájtatosságait, mint a mily benső meggyőződéssel hirdette szent hitünk igazságait a kathedrán és szószéken egyaránt; a felebaráti szeretet gyakorlásában örömét lelő s embertársainak javát szivén viselő ember, jószivű rendtárs, a haza sorsán aggódó s annak boldogulását minden erejéből előmozdítani törekvő tiszta jellemű, önzetlen hazafi s a tudományok szeretetét buzgón ápoló és sürgető tudós volt, a kit szavaiban és tetteiben a haza üdve és a közművelődés előmozdítására irányzott törekvés vezetett.« – írja róla Magyari Gábor rendfőnök.

Őseink előtt tisztelegve, Csaplár-emlékévet is hirdet a Városi Önkormányzat, amelynek célja egyrészt a város tudós fiának életét jobban megismertetni, erősítve ezáltal az itt élők regionális, csallóközi identitását, másrészt – Csaplár személyén keresztül, akinek kitartó szorgalma, hivatástudata nem csak a dunaszerdahelyi vagy a csallóközi, de minden fiatal számára példamutató lehet – megmutatni minden generáció számára, hogy a tudás valóban érték, illetve értékteremtő befektetés.
Továbbá az emlékév keretében Dunaszerdahely, így is tisztelegve egyik legnagyobb tudós fia előtt, a városi művelődési központot Csaplár Benedek Művelődési Központra nevezzük át a jövőben.
 
Az emlékév lehetőséget ad arra, hogy a város fiatalságával, a polgárokkal megismertessük azokat a kiváló dunaszerdahelyi neves személyeket, akik munkájuk és életük révén gazdagították a várost. Ilyen volt Csaplár Benedek is, aki 1861-ben egy ünnepnapi szerdahelyi közgyűlésen lángoló szavakkal szólt az akkor már eléggé leromlott állagú katolikus iskola megmentése ügyében. De nem csak beszélt, hanem cselekedett is, hiszen beszéde végén kétszáz forintot tett le az iskola javára. Őt követve több képviselő. 1862. június 10-én letették az alapkövet a régi nádfedeles iskola helyére, a templom tőszomszédságában.
 
A Városi Önkormányzat és több társszervezőnek köszönhetően az emlékév olyan programokkal lesz megtöltve, amely vonzó lehet kicsinek és nagynak egyaránt. A 2016-ban zajló rendezvények között ezért tudományos konferencia, iskolai előadások, polgári est, ismertető kiadvány és fiataloknak szóló versenyek, pályázatok egyaránt szerepelnek.  

Gróf Széchenyi István születésének kétszázhuszonötödik évfordulóján aktuálisak a legnagyobb magyar szavai, amelyeket városunk szülöttje Csaplár Benedek meg is fogadott: »Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent, és munkálkodhass a jövőn!«”

Elhangzott: Dunaszerdahely, Vermes-villa, 2016. április 22.

Ezt már olvasta?

Cookies