Back to top

Nem a közösségi oldalak, az emberek felelőssége a környezet megtartása

Publikálva: 2020, szeptember 26 - 08:13
Gondolatébresztő előadás részesei lehettek, akik csütörtökön ellátogattak a VándorLáss legutóbbi előadására. Kovács „Kovi” Zoltán a szociális média környezetünket érintő hatásairól beszélt a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központban.
Nem a közösségi oldalak, az emberek felelőssége a környezet megtartása

VándorLáss-est persze nem maradhat el a közelmúlt eseményeinek rövid összegzése, a közeljövő terveinek taglalása nélkül; Kovi ezúttal is beszélt a megvalósult vándorlásokról, melyeket már az új elképzelés szerint, tetszőleges felajánlásokkal valósítottak meg.

Tervből is van több, hiszen Female Yeti, vagy éppen a jelenleg világversenyek nélkül maradt Szőnyi Ferenc is a lehetséges előadók közt szerepel, ahogy a dunaszerdahelyi Ági és Iván is, akik különleges nászútjukról mesélnek, amelyből a világjárvány közepébe érkeztek haza. Ugyan jelenleg még a kitűzött, mintegy 2500 kilométeres túráján jár Camino Steve, de ő is a lehetséges vendégek sorát gyarapítja a jövőben.

A mindennapjaink részévé váló, alapvetően pozitívan is értékelhető jelenségről, a közösségi médiáról beszélt ezúttal a VándorLáss alapítója. Elvégre a viszonylag rövid idő alatt a világ szinte bármely szegletébe eljutó közösségi oldalak révén olyan barátságok tarthatók fenn, vagy akár alakulhatnak ki, amilyenre korábban nem volt lehetőség. Másrészt viszont a távoli, korábban ritkán látogatott helyszínek szinte a mindennapjaink részévé válhattak - előbb virtuálisan -, majd ezek tömeges meglátogatása már a környezet tisztaságát, meglétét, állat- és növényvilágát is veszélyezteti egy idő után.

Példaként az előadó a hegymászást, mint sportot említette meg a közönségnek. A hegyeket sportszerűen a 19. században kezdik megmászni, majd a 20. században már egy egész üzletág épül rá, mára pedig a legmagasabb hegyeink is olyan szemétlerakóvá váltak, mely miatt sokszor a helyi kormányoknak korlátozó rendelkezéseket kell hozniuk, hogy valamelyest megtarthassák a korábbi állapotokat.

Természetesen nem a szociális háló tehető mindezért felelőssé, elvégre nem egy-egy kép okozza a természet pusztulását, hanem az érdekes, turistákat vonzó bejegyzések által megnövekedett látogatottság, és persze elsősorban a látogatók egy részének felelőtlen, sokszor arrogáns, nemtörődöm hozzáállása. Néha egy-egy kép kedvéért szinte bármilyen szabályt, a józan gondolkodást messze elkerülő tettet képesek végrehajtani a néhány perc erejéig híressé válni akarók.

A másik oldalon a megnövekedett turizmus a látogatókat befogadó országok gazdaságát segíti, de nagyon vékony az a mezsgye, melyen túllépve már inkább a jövőre nézve pusztító jelleg erősödik meg.

Zoli több olyan helyszínt mutatott be, melyek a korábbi, évi néhány százas látogató helyett ma már napi ezreket lát vendégül - nem egyszer a helyszín pusztulását elindítva.

Érdekességként az ételfotózást is megemlítette. Furcsának hathat, hogy mi köze az életkörnyezet alakulásának az ételfotózáshoz, de bizony erre is van magyarázat. Az érdeklődés pszichológiájának hatása miatt alakult ki néhány éve az a szokás, hogy az érdekes ételeket „illik” lefotózni, majd a képet a közösségi oldalak valamelyikén közzétenni. Ez a trend odáig fajult, hogy az éttermek egy része már az ételek minőségét, a helyszín megvilágítását, az energiafogyasztást is képes volt megváltoztatni amiatt, hogy megfelelő minőségű, látványos ételfotók készüljenek... Érdekes, ugye? A hirtelen jelentkező „mutimiteszel” jelenségnek szerencsére több séf közös összefogása szabhat gátat, akik már nem hajlandók a fotók kedvéért feláldozni az ételek minőségét, megváltoztatni az éttermek kialakítását. Ez is egy példa arra, mi fajulhat el - akár kóros szinten -, és mi az, amit időben vissza lehet téríteni a régi meder - legalább közelébe.

Az előadó is kijelentette, nem ő a megmondó ember, aki tudja a biztos megoldást. Sokan, sokféleképpen foglalkoztak és foglalkoznak a jelenlegi állapotokkal, a rosszak visszaszorításával, a jók közzétételével. Egyet tart fontosnak: akik elgondolkodnak egy-egy hasonló előadás után, azok próbálják a maguk életterében, a maguk környezetében, a maguk ismeretségi körében a környezettudatos gondolkodást, viselkedést propagálni, igyekezzenek úgy hozzáállni a természethez, hogy ahhoz még unokáink is hozzáférjenek.

A közel kétórás előadás végén Kovi biztos dátumot ugyan nem mondott, de megígérte, a lehetőségekhez mérten októberben is lesz VándorLáss-est. Hogy biztosan értesüljünk róla, érdemes követni a VándorLáss közösségi oldalát, feliratkozni hírlevelükre, vagy éppen portálunk programajánlóját megtekinteni, melyben mindig szerepel a soron következő est rövid beharangozója.

Szöveg és kép: Rózsár Vince

Ezt már olvasta?

Cookies