Back to top

Nem akadályozhatja meg a világjárvány sem, hogy megérkezzen a béke lángja

Publikálva: 2020, december 10 - 18:52
A járványhelyzet sem gátolhatta meg, hogy a Betlehemi Békeláng Európába jusson, a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség tagjai pedig idén is vállalják a szolgálatot, hogy a béke lángja mindenkihez eljuthasson. A láng december 12-én érkezik az országba, hogy advent harmadik vasárnapján megkezdje nem teljesen hagyományos útját Felvidéken is.
Nem akadályozhatja meg a világjárvány sem, hogy megérkezzen a béke lángja

Az óvintézkedések miatt idén nem egy osztrák kisgyermek hozta el a betlehemi Születés Templomából a lángot, hanem egy 9 éves betlehemi kislány gyújtotta meg az osztrákok lámpását, amelyet Betlehemből Tel-Avivba szállítottak, majd onnét már az egyik osztrák repülőtársaság biztonsági őrének köszönhetően landolt Linzben november 16-án. Az idei nemzetközi lángátadó ceremónia december 12-én, 14 órakor lesz Salzburgban, amelyen most a nemzetek képviselői nem vehetnek részt személyesen. Az átadót azonban online is közvetítik idén, így bárki részese lehet az élő közvetítés által, ezen a linken. A Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség a szlovák cserkészektől veszi át a lángot december második hétvégéjén, a cserkészcsapatok koordinátorai december 13-16. között adják tovább egymásnak, a nyilvánosságnak pedig december 16-24. között juttatják el a cserkészek. 2020-ban a cserkészszövetség nem rendez országos lángátadó ünnepséget.

„Egy nem szokványos év végéhez közeledünk, amelyben az advent, a karácsonyvárás is egészen más szerepet kap. Sokáig bizonytalan volt az is, hogy megérkezik-e idén a békeláng Betlehemből. Bár nem a megszokott módon, de november 16-án sikeresen Linzbe érkezett, és a világ cserkészei egy világjárvánnyal dacolva azon dolgoznak, hogy idén is eljuttassák a lehető legtöbb család otthonába. Most talán mindannyian jobban vágyunk a lángra, hiszen egy kis reménysugarat hozhat bizonytalan mindennapjainkba” – mondta Izsák Lívia, a Betlehemi Békeláng koordinátora.

„A Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség működésében is okozott fennakadásokat, nehézségeket az elmúlt egy év. Cserkészetünk, amelynek alapja a kisközösségi nevelés, a heti találkozók a gyerekekkel, fiatalokkal, az online térbe kényszerült. Mindenki a saját bőrén tapasztalhatta meg a családjától, barátaitól való kényszerű elszakadást, és épp ezért is érezzük most még inkább fontosnak, mi, szlovákiai magyar cserkészek, hogy a béke szimbólumát ebben az évben is eljuttassuk minél több embernek az ország magyarlakta területein” – mondta Gál Erik, az SZMCS elnöke.

A járványhelyzet megköveteli, hogy a hagyományos lángátadásokon mindenki megfelelően betartsa a higiéniai korlátozásokat. A cserkészcsapatok közötti lángátadót lehetőség szerint kültéren, szájmaszkban kell megtartani, és nem javasolt két-két embernél több személy részvétele. A legtöbb esetben a templomokban tudják átvenni az érdeklődők a lángot, itt a szentmisékre, istentiszteletekre vonatkozó előírások betartása különösen fontos. A cserkészszövetség szintén javasolja, hogy lehetőség szerint a lángot egy kinti átvevőponton helyezzék el, és az érdeklődők saját gyertyát/lámpást és hurkapálcát hozzanak. A lángstafétát érintő higiéniai előírásokról és ajánlásokról bővebben a Betlehemi Békeláng weboldalán tájékozódhatnak. A cserkészek kérnek mindenkit, hogy tartsák be az intézkedéseket, hogy mindenki karácsonya egészségben telhessen.

Az újjáalakulásának 30. évfordulóját idén ünneplő Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség 29. alkalommal hozza el a Betlehemi Békelángot Szlovákia magyarlakta településeire. A béke szimbólumát azonban nem csak a cserkészek adhatják tovább, a lángstafétába bárki bekapcsolódhat – és erre a szervezet buzdít is mindenkit. A cserkészek idén is közel 200 településre juttatják el a lángot, hogy pontosan hova, azt a Betlehemi Békeláng honlapján lehet megtekinteni: lang.szmcs.sk/helyszinek.

Ha az Ön települése nem szerepel a listán, de szeretné fogadni a lángot, vegye fel a kapcsolatot az SZMCS koordinátoraival a honlapon vagy közösségi média felületeiken keresztül. Facebookon és Instagramon pedig adventi gondolatokkal is segítik a cserkészek a karácsonyra való hangolódást.

Honlap: lang.szmcs.sk/

Facebook: www.facebook.com/betlehemilang/

Instagram: www.instagram.com/betlehemilang/

szmcs-p

Ezt már olvasta?

Címkék: karácsony
Cookies