Back to top

"Nehéz lesz a lelátóról figyelni a társakat"

Publikálva: 2016, február 29 - 17:02
Szarka Ákos, a DAC támadója és legjobb góllövője beszél tegnapi sérüléséről és a következő időszakról.

Ákos, hogyan sérültél meg?

„Versenyt futottunk Banovič-csal, amely során testtel le akartam őt ütközni, és rosszul léptem. Az első pillanatban azt hittem, hogy egy lyukba léptem, de miután otthon újra megnéztem felvételről a szituációt, világossá vált, hogy semmiféle lyuk nem volt ott. Egész testsúlyommal rosszul léptem a lábamra, belenyilallt a fájdalom, és tudtam, hogy ezzel a sérüléssel nem fogok tudni optimális teljesítményt nyújtani a mérkőzésen.”

Mi történt a lecserélésedet követően?

„Az öltözőben voltam, jegeltem a bokám. Szabó Otti is velem volt, és segített. A találkozó után Fegyveres doktor úrral bementünk a kórházba. Tehát nem tudtam megnézni az összecsapást, az interneten követtem a történéseket, az öltözőből szurkoltam a srácoknak.”

Mi történt a kórházban?

„Megröntgeneztek, amely során kiderült, hogy kificamodott a bokám. Hál’ istennek semmim sem törött vagy szakadt el. Az orvos szerint néhány napig rögzítőt kell viselnem, és hét-tíz nap pihenés vár rám.”

Rögtön az idény elején megsérülni, ez aztán a balszerencse…

„Igen, nagyon dühítő, hiszen az egész felkészülést abszolváltam, az összes edzésegységet teljesítettem, majd rögtön az első mérkőzésen jön egy ilyen sérülés - még ha kisebb is, nem örülök annak, hogy nem játszhatok, nem segíthetek a csapatnak a pályán.”

A mérkőzés nagy részét ugyan nem láttad, de mit mondasz a tegnapi döntetlenre?

„Az első tavaszi összecsapások nem igazán akarnak sikerülni, hiszen egy éve is döntetlent játszottunk odahaza az aranyosmaróti csapat ellen. Akkor szintén fölényben játszottunk, akárcsak most. Tanulnunk kell ezekből a meccsekből, és az előttünk álló három hazai találkozón jó lenne kilenc pontot szerezni, még ha a bajnokságban minden meccs nehéz is. Mindent bele kell adnunk, meg kell mutatnunk, mit tudunk és a kemény munkát, amelyet elvégeztünk a felkészülés során. Ha ez sikerül, akkor sok pontot szerzünk majd.”

Milyen érzés lesz a tribünről figyelni a meccseket?

„Mivel már többször is a lelátókra kényszerültem, tudom, hogy nem kellemes érzés. Nehéz lesz számomra.”    

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: Szarka Ákos, DAC
Cookies