Jelenlegi hely

Nagypéntek

Ezt már olvasta?

Publikálva: 2020, április 10 - 11:36 | Színes
Amikor Jézus arról beszélt, hogy a búzamagnak el kell halni, hogy termést hozzon, akkor mindenki bólogatott. Te is… Hát persze – milyen egyértelmű! Csak… Csak legyen inkább másvalaki az a búzamag… Pedig az életünk során többször is képesek vagyunk ilyen „búzamagnyi” áldozatokra: a szülő hányszor meghal egy kicsit a gyermekéért? A szerelmes a párjáért? A költő a saját verséért? A jó nevelő a rá bízottakért? Az olimpikon az aranyéremért?
Nagypéntek

A különbség annyi, hogy amikor az Úr ezeket mondja, ő már tudja, hogy csupán órák választják el a kereszthalál gyötrelmétől. Ő tehát nemcsak komolyan gondolta, hanem nemsokára meg is tette. De miért? Hát ki vagyok én neki?! Tán a gyereke, a párja, a keze művének alkotása, a rábízott tanítványa, jövendő dicsősége?! Hát kije vagyok én az Isten Fiának?!

Talán a termése… Talán annak kéne lennem… ha már egyszer meghalt értem. Ízletes, jó illatú, tetszetős, kedves termése. Ami majd magszórásra is képes egyszer…

Nem kell sok szó a mai naphoz: Úgy tűnik, a Szeretet mértékegysége az Áldozat lett…

„Van egy igaz történet egy kisfiúról, akinek a húga vérátömlesztést kellett, hogy kapjon. Az orvos elmagyarázta a kisfiúnak, hogy a húgának ugyanaz a betegsége, mint amiből a kisfiú két évvel ezelőtt felépült. A kislánynak úgy van esélye a túlélésre, hogy vérátömlesztést kapjon olyan valakitől, aki ezt a gyilkos kórt már legyőzte. Így a kisfiú ideális donornak bizonyult. − Adnál vért a kishúgodnak? - kérdezte a fiút az orvos. A kisfiú kicsit elgondolkodott, majd így válaszolt az orvosnak: − A húgomért igen, doktor bácsi. Megtörténtek a szükséges vizsgálatok, és eljött a nagy nap. Betolták a két gyereket a kórterembe. Johnny erős és egészséges volt, Mary sápadt és sovány. Mikor tekintetük találkozott, Johnny biztatóan mosolygott Maryre. Mikor a nővérke beleszúrta Johnny kezébe a tűt, a mosoly lehervadt a kisfiú arcáról és némán figyelte, ahogy átfolyik a vére a csövön. Egy kis idő múlva Johnny reszkető hangja törte meg a csendet: − Doktor bácsi, mikor fogok meghalni? - kérdezte félénken. Az orvos csak ekkor értette meg, hogy miért tétovázott egy kicsit a gyerek, amikor megkérdezte tőle, hogy adna-e vért a testvérének. És azt, hogy milyen önfeláldozás volt ez a kisfiú részéről, hiszen ő valóban azt hitte, hogy meg fog halni, ha ezt megteszi. Az életét adta volna oda a testvéréért. − Ekkor elmagyarázta neki az orvos, hogy nem fog meghalni, viszont a testvére meg fog gyógyulni az új vértől.”

Néz ma sokszor a keresztre, és gondolkozz el azon, mi történik éppen rajta! S hogy mi közöd van neked ehhez az egészhez…

Albán József

_____________________

Reményik Sándor:

Nagypénteki szertartás

Ágyam fölött, a feszület fölött
Karácsonytól egész Nagypéntekig
Híven virrasztott egy fenyőfa-ág.
(Ó, szelíd dísz, – ó, vad nyomorúság!)
Hű zöldje végül mégis elkopott
Lett ő is szikkadt, aszott kis halott.
Éreztem: nálam tovább nem marad
Nem bírja lelki szárazságomat,
S egy durvább illetésre szertehull.

De nem ily halált szántam én neki.
A kemencében énekelt a tűz,
Zsoltároztak a lángok lelkei.
A száraz ágat helyéről levettem,
Vigyázva, ahogy halottat viszünk, –
S a tüzes kemencébe bevetettem.
Nagyot lobbant, – és színes lett a láng.

Erdők nagyságos tömjén-illata
Elborította rögtön a szobát.
A száraz ágból kiröppent a lélek,
Jöttek adventek, – karácsonyok, – évek,
És hittem én is: hátha mégis élek…

Nagypéntek volt, a fűz már ideadta
Barkáját kedves kéz által nekem,
Hogy a szent főnek új dísze legyen.
Az ólomszínű éji ég alatt
Langyos, ébresztő áramlat haladt,
És gyermekkorom ölén, a hegyen
Rügyet bontott a borostyánbokor.