A népi hagyomány csonka hétként is emlegeti a nagypénteki, úgy- nevezett csonka misére célozva. Ugyanis ekkor a napi mise állandó részei kimaradnak a szertartásból, az áldozás is a nagycsütörtöki misén consecrált (átváltoztatott) ostyával történik.
A virágvasárnap még diadalünnep. Az evangéliumok tanúsága szerint Jézus ezen a napon vonult be diadalmenetben Jeruzsálembe, hogy előkészüljön a nagypénteki áldozatra. A nép pálmaágakat lengetve, ruháját a földre terítve hozsannát kiáltott neki, de nagypénteken már egyre türelmetlenül a halálát követelte. Ennek a bevonulásnak az emlékét őrzi napjainkban is a virágvasárnapi barkaszentelés.
A barkaszentelés hagyományát az egész Csallóközben – de az egész keresztény világban – ismerik, s még napjainkban is sokan visznek barkát szenteltetni a templomba. A pálmát jelképező barkának a néphit szerint varázsereje van. Hamuja elriasztja a gonosz szellemeket még a ház környékéről is, egy-egy szem pedig lenyelve hathatós segítség hideglelés, torokfájás ellen.
Régen a szentelt barkát nem vitték be a házba, kint szokták eltenni a ház szerhájába szúrva. Ezzel nemcsak a szentelt barka varázserejét, hanem magu- kat is, az egész házat védték az ártó hatalmak mesterkedéseitől. Felbáron vil- lámláskor a tűzbe dobtak egy szem barkát, hogy megvédje a házat a villámcsapástól. Általános volt az a hiedelem is, hogy amely házba bevitték a szen- telt barkát, ott sok lett a nyáron a légy. (...)
Varázserőt tulajdonítottak a nagyhéten végzett munkának is. Szinte az egész Csallóközben „szentül” hitték, hogy a nagyhéten végzett munka, főként ha ez nagypénteken délután történik, nagy hasznot hoz. Az ekkor ültetett burgonya nagyra nő, és minden szem egészséges lesz.
A nagyhét utolsó három napja már félig ünnepnek számított. A nagycsütörtöki misén a Glória = Dicsőség éneklésekor minden csengő, minden harang és az orgona is teljes erővel szólal meg, s a dicséret végéig szól. Az imádság befejezése után, Úrfelmutatáskor és áldozáskor is kereplővel jelzik az áhítatot. A harangok, a csengők, az orgona elhallgatnak, a néphit szerint „Rómába mennek.” A nagyszombati feltámadási istentiszteleten újra visszajönnek és megszólalnak.
Nagycsütörtök vagy másik nevén zöldcsütörtök a nagyböjt különleges napja volt. E naptól kezdődően már illett minden nap templomba menni. A százados hagyomány szerint a legelső zöld ág vagy rügy, amelyet ezen a napon találtak, jelezte, hogy milyen lesz a tavasz és a nyár. A zöldcsütörtöki ebéd rendszerint parajból (spenót) készült, s ezért is nevezik ezt a napot zöldcsütörtöknek.
Megkülönböztetett helyet foglal el a népi hagyományban nagypéntek. Nagypénteken délelőtt a hívő nép a templomban hallgatta a János-passiót, Jézus elfogatásának, szenvedésének és keresztre feszítésének a történetét. Könyörögtek, hogy ezen a napon ne essék az eső, mert az nagy szárazságot jelent. A Székelyföldön viszont ennek az ellenkezőjét tartották.
Az e napon eltulajdonított (ellopott) tárgyak, szerszámok a gazda szeren- cséjét is elvitték. A sülyiek szerint, aki nagypénteken a határban dolgozik, elpusztul minden veteménye, mert üszögös lesz.
Az asszonyok sem mostak ezen a napon, mert féltek, hogy a nagypénteken mosott ruha veszélyt hoz a viselőjére. Erről Balonyban történetet is tudnak: egyszer a balonyiak egy csoportja csónakkal ment át a Dunán a túlsó partra. Szép napsütéses idő volt. A csónakban ülő asszonyok egyikén olyan ruha volt, amelyet nagypénteken mosott ki. Hirtelen villámlani, mennydörögni kezdett, a villám csak úgy csapkodta a vizet a csónak körül. Mindnyájan attól féltek, hogy felborulnak. A nagy viharban a kormányosnak eszébe jutott, s megkérdezte, nincs-e valakin nagypénteken mosott ruha. Azonnal jelentkezett az asszony, le is vetette a ruhát, s gyorsan a vízbe hajította. A ruhát azonnal villám csapta meg, a vihar pedig rögtön megszűnt.
A Csilizközben igen nagy jelentőséget tulajdonítottak a nagypénteki mosakodásnak. Csilizradványon napkelte előtt kimentek a falu végi patakhoz, itt alaposan megmosakodtak. Egészen húsvét napjáig az innét vitt vízben mosakodtak otthon is. Hitük szerint ez a víz megvédte őket a szembajoktól, meg más betegségektől is. Azt is mondták, a nagypénteki víz frissítette őket, egész évre elűzte a lustaságot. De ez a mosakodás a férgek, a gonosz lélek elűzését és az évi jó termés biztosítását is célozta. Kulcsodon a Dunában mosakodtak, Bősön pedig a Csilizben, vagy ahogy ők mondják a Csilezben. Vajkán megfigyelték, hogy ha a két passió – szenvedéstörténet – azaz virágvasárnap és nagypéntek között az egyik áradás – árhullám – a másikat érte, a Duna egész évben magas vízállású volt.
Bősön nagyon féltek a nagypénteki esőtől. Szerintük a nagypénteki apró szemű eső sok kisgyermek halálát jelezte, a nagy szemű eső viszont sok felnőtt halottat jelentett.
(Forrás: Marczell Béla: Naptár és néphagyomány. Csallóközi népszokások)
