Back to top

A miniszter is üzent a dunaszerdahelyieknek

Publikálva: 2016, január 23 - 07:35
Balog Zoltán, a nemzeti erőforrások minisztere levélben üdvözölte a Magyar Kultúra Napja dunaszerdahelyi ünneplőit. A VMK-ban rendezett ünnepségen fel is olvasták a levelét, amelyet változtatás nélkül közlünk.

Tisztelt Ünneplők, kedves Egybegyűltek!

Ezekben a napokban, a magyar kultúra gazdagságát ünnepeljük. Bár a magyar kultúra olyan gazdag, hogy abból egy-egy alkalommal legfeljebb ízelítőt kaphatunk.

A kapitalizmus megtanít minket arra, hogy milyen fontos az erős gazdaság, a pénzügyi egyensúly, a műszaki innováció. De mi azt mégsem felejtjük el, hogy az alapja mindennek a hit, a kultúra, a közösségi összetartozás. A magyar nemzetstratégia erre épít: a közös kultúrára, a hitre, a magyar közösség erejére, éljen bárhol a Kárpát-medencében. Ebből lesznek majd gazdasági eredmények, politikai sikerek, gyarapodó magyar családok.

Itt, Dunaszerdahelyen Önök sajátjukként ünneplik a magyar kultúrát, amelynek a megalkotásából, fenntartásából és ápolásából a többi magyarral együtt derekasan kivették és kiveszik a részüket. Tudjuk, hogy a magyar nyelvben csak a „lét-igének” van jövőidejű alakja. Mély értelmű és sokat igéről jelenség ez, hiszen a jelen idő a múlttal a háta mögött a természet rendje szerint magában hordozza a jövőt, amelynek eredménye az, hogy „lesz”. Ez van, ez volt és ez lesz.

Amit alkottunk, amit alkotunk, az lesz. Ezt ünneplik ma Önök Dunaszerdahelyen, amint ezt ünnepli ezekben a napokban minden magyar közösség, az anyaországban és az elcsatolt részeken, Nyugaton és még Nyugatabbra, Amerikában és Ausztráliában is. Amíg minden magyar közösség a világon mindenütt együtt örül annak, hogy ilyen nyelvet, ilyen kultúrát, ilyen gondolkodásmódot és ilyen tehetséget kapunk azért, hogy okosan és jól gazdálkodjunk velük, odaadóan ápoljuk és szeressük, addig nyugodtan használhatjuk a „lét-igét” jövő időben.

Budapest, 2016. január 22.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere

Ezt már olvasta?

Cookies