Back to top

Milyen volt 2020 a sportszervezetek számára?

Publikálva: 2021, január 20 - 13:29
Az elmúlt év nehéz helyzet elé állította a sport és kulturális rendezvények szervezőit. Többen csak korlátozott lehetőségek közt tudták megszervezni tervezett programjaikat, többeknek pedig egyáltalán nem sikerült az aktuális járványügyi előírások miatt bármilyen tervezett programjukat megvalósítani.
Milyen volt 2020 a sportszervezetek számára?

Portálunk több, a városunk területén tevékenykedő szervezetet szólított meg, mondják el, írják meg, számukra milyen volt a 2020-as év.

Első cikkünkben a Rumba Floorball klub, a ŠPORTUJSNAMI DS, valamint a Kobukrav vezetői mesélnek lehetőségekről, gondokról, sikerekről.

 

Rumba Floorball klub, Kálmán Miklós

A 2020-as évben is biztosítottunk sportolási lehetőséget városunk lakosainak. Heti 4 alkalommal voltak edzéseink az alap és középiskolás diákok, valamint a felnőttek részére is. Tavasszal kettő, ősszel 1 hónapig nem tudtunk edzéseket tartani a sportcsarnokban, de az év többi részében lehetett; ugyan az év végén csak kis csoportokban, de azt se hagytuk ki, reményt adva gyerekeinknek, hogy minden helyzetből van kiút és tartást ad mindenkinek a rendszeres mozgás.

Augusztus hónapban megszerveztük a „Floorball nyár 2020” edzőtáborokat az 5-6. évfolyamok és a 7-9. évfolyamok számára összesen 41 diák résztvételével a városi sportcsarnok, a Vámbéry alapiskola és a Thermalpark területén. A floorballon kívül kosárlabda, homokröplabda, futball, lábtenisz, úszás, frizbi és vízilabda is tarkította a foglalkozásokat.

A 2020-as évre tervezett és az előző években rendszeresen megszokott rendezvényeinkből, versenyeinkből sokat lehetetlené tett az ezévi rendkívüli helyzet. Januárban még sikerült egy diáktorna megrendezése Somorja, Bős, a Vámbéry Ármin Alapiskola A és B csapataival, amit azonos pontszámmal nyert Somorja a VAI A előtt. Március 5-én pedig Komáromban nyertünk egy versenyt Komárom és Bátorkeszi előtt. Júniusban Komárommal játszottunk néhány edzőmérkőzést, majd Komárommal közös csapattal bejelentkeztünk egy ifjúsági versenybe, aminek azonban csak az első tornáját rendezték meg szeptember hónapban Trencsénben Dubnicával és a közös csapattal, utána azonban leálltak a versenyek.

Amint lehetséges lesz újra elindítjuk őket.

Športujsnami Dunajská Streda, Rastislav Baňas

A 2020-as év kétségkívül nehéz volt mindenki számára, legyen szó sportolóról, vagy nem sportolóról. Nehéz volt ez a sportklubok számára is, holott kerestünk és találtunk is lehetőséget arra, hogy fenntartsuk a kapcsolatot a gyerekekkel, hogy különböző akciókon vehessünk részt - még ha korlátozott lehetőségek mellett is.

Ha volt rá lehetőség, természetesen az edzéseink normális körülmények közt zajlottak. A nyári Sport Dance Camp elnevezésű nyári tábort például sikerült megszerveznünk. A szezon nagy részében azonban online formában tudtunk csak edzéseket tartani.

A nehézségek ellenére a Szlovák Kupa két versenyén, a Slovak Open szintén két fordulójában vehettünk részt. A Patrik Rakovický - Viki Rakovická, Adam Hodossy - Ela Plevíková és a Marcel Macik - Barbora Plačková párosaink a világkupa-sorozat öt versenyén vettek részt. Ezek a versenyek természetesen mind online formában kerültek megrendezésre. Klubunk versenyzői összesen 9 online versenyen vettek részt, amelyeken szép eredményeket értünk el: 10 első helyezést, 7 másodikat, valamint 8 harmadikat gyűjtött be a klub.

Egy érdekes, Virtual Running Challenge elnevezésű futóverssenyt is szerveztünk, közösen az írországi baráti klubunkkal, melyben a Športujsnami klub 40 tagja nem egész egy hónap alatt 3854 kilométert futott le - így elfutva Írországig és vissza -, ezzel a teljesítménnyel meg is nyertük ezt a kihívást.

Sajnos az évente megrendezésre kerülő Woodpressing Cup Szlovák Bajnokságot ezúttal nem tudtuk megszervezni, de reméljük, ez a verseny csak múlt évben maradt el.

Az idén, terveink szerint, visszatérnénk a megszokott edzési és versenyrezsimhez, amint a lehetőségek adottak lesznek. Egy lengyel és egy írországi csapattal közösen dolgoztunk ki egy Erasmus plus projektet, az „ALL YOU NEED IS HEALTH“ elnevezésűt, melybe mind a három klub tagjai bekapcsolódnak, és amelyen egész évben tevékenykednek, majd ennek köszönhetően augusztusban egy közös lengyelországi találkozón vehetünk részt.

Köszönjük Dunaszerdahely város támogatását, és bízunk benne, hogy 2021-ben is tovább öregbíthetjük a város nevét az egész világon. Köszönet illeti az összes edzőnket is, Dominika Grajcarovát, Dominik Salayt, Mariia Turilovat, Barbora Hanzelovát, az ebben a nehéz időszakban is fantasztikusan végzett munkájukért.

Kobukrav, Sklut Tibor

A tavaszi szünetben megtartottuk az első téli nappali önvédelmi táborunkat.

Az azt követő vesztegzár alatt megszerveztük az első Én és a koronavírus című gyermek rajzversenyünket. A több mint 5000 rajzból a sportcsarnok padlózatán egy hatalmas kirakóst készítettünk. A városi parkban tizenötször tartottam ingyenes edzést a lakosoknak.

A nyári nappali önvédelmi táborainkban több, mint 100 gyerkőc vett részt.

Ősztől az online térben folytattuk a tevékenységünket, önvédelmi tanfolyamokat szerveztünk, elindítottuk az Én és a koronavírus II. online rajzversenyünket, kibővítve a TikTok kategóriával. Májusban a helyi sportcsarnokban tervezünk egy kiállítást a beérkezett rajzokból.

A táborok mellett nyári iskolai programok keretében tervezünk fellépni a helyi iskolákban.

Ember tervez Isten végez…. Most a legfontosabb, hogy mindenki mindent tegyen meg az egészsége megőrzéséért. Ehhez kívánok mindnyájuknak sok sikert.

Ezt már olvasta?

Címkék: sport, šport
Cookies