Back to top

A medvei Duna-hídról

Publikálva: 2016, augusztus 27 - 10:51
Több hír szólt mostanság a sok dunaszerdahelyi számára is fontos, naponta használt medvei Duna-híd felújításáról, s az azt övező nehézségekről. A helyzet az, hogy a Nagy-Dunán átívelő medvei híd soha nem volt a politika kedveltje.

A híd a második világháború végén, 1945 márciusában erősen megrongálódott, használhatatlanná vált. Ezután viszont Csehszlovákia és Magyarország 1973-ig halogatta a helyreállítását, annak ellenére, hogy a Dunán Pozsony és Párkány–Esztergom között ez volt (és ma is ez!) az egyetlen nagy teherbírású közúti híd Magyarország felé.

A Duna szlovákiai szakaszán jelenleg 10 híd áll. Ebből 5 Pozsonyban található (Lafranconi-, SZNF-, Öreg-, Apolló-, Kikötői), 5 pedig délebbre: egy Bősön (tkp. a vízierőmű gátja), a medvei, két híd van Észak- és Dél-Komárom között (egy vasúti és egy közúti), végül Duna-híd van Párkányban (2001 óta). A jelenlegi 10 Duna-híd közül csak 4 nemzetközi (szlovák-magyar viszonylatban), közülük csak 3 közúti, és csak egyetlen egy (épp a medvei) szolgál korlátlan teherfuvarozásra. A 11. Duna-híd a jelenleg előkészület alatt álló új komáromi híd lesz, amelynek 2019-re kellene elkészülnie.

Az okok között, hogy a két érintett ország csak huszonnyolc év után, 1973-ban újította fel a medvei közúti Duna-hidat, nemcsak az volt, hogy a két barátinak mondott kommunista ország valójában nem volt egymással olyan jó politikai-gazdasági viszonyban, hanem szlovák oldalról élesen élt és ma is él az a történelmi emlék, hogy a magyar hadsereg az 1938-as az első bécsi döntés után a medvei hídon keresztül vonult be a Csallóközbe. (Érdekesség, hogy a község a magyar bevonulás tényét községi honlapjának csak a szlovák nyelvű felületén közli, a magyaron nem; http://www.medvedov.sk/hu/tortenelem) A medvei hidat egy kétoldalú magyar-csehszlovák megállapodás alapján végül 1973-ban felújították. Csakhogy ez sem a régióbeliek érdekében történt, hanem azért, mivel az 1970-es évek közepén elkezdődött a bős-nagymarosi vízierőmű építése, így a medvei híd nemcsak politikai gesztust jelentett, hanem logisztikailag is szükség lett rá. A 363 méteres hidat a felújítás után még évekig csak korlátozásokkal használták: még 6 évnek kellett eltelnie, amíg 1979. március 15-én 00 órától kezdődően a medvei hidat 24 órában lehet használni.

Végül álljon itt egy nemzetközi összehasonlítás. A jelenlegi francia-német államhatár 450 km. Ebből a Rajna folyón, ami 362 km hosszan határfolyó a két ország között, 24 kisebb-nagyobb átjárható híd (autópálya, közút, vasúti híd stb.) található; vagyis Baseltől Neuburg am Rheinig átlagban 16 kilométerenként van a két ország között valamilyen átjárópont a Rajnán. A Duna szlovákiai szakasza 172 km, amiből 22 km szlovák belterületen van. Ez azt jelenti, hogy a jelenlegi magyar-szlovák Duna-szakasz 150 kilométernyi magyar-szlovák közös szakaszán a ma meglévő 4 nemzetközi híd (Medve, két Komárom, Párkány/Esztergom) átlagban 37,5 kilométerenként való hídelhelyezkedést ad ki; ha Komáromot egynek vesszük, akkor az átlag 50 km…  

Vajda Barnabás történész, a komáromi Selye János Egyetem docense

Ezt már olvasta?

Címkék: Vajda Barnabás
Cookies