Back to top

Marko Divković: Az egyik legjobb teljesítményem

Publikálva: 2019, november 14 - 10:49
A fiatal horvát támadó biztos benne, hogy hazája ott lesz a jövő évi Eb-n.
 Marko Divković: Az egyik legjobb teljesítményem

Marko Divković a múlt hétvégén az egyik legjobb mérkőzését játszotta csapatunk színeiben. A Trencsén ellen mindhárom gólunkban tevékeny szerepet vállalt: kettőre ő adta a gólpasszt, Kalmár ollózását pedig az ő megpattanó lövése előzte meg. „Nem gondolom, hogy ez volt a legjobb teljesítményem a DAC színeiben, de mindenképpen a legjobbak közé sorolom. A csúcsa talán tavaly a Nagyszombat elleni volt, amikor is két gólt lőttem a nagy riválisnak” mondja a Vinkovceből (Vinkovci) származó 20 éves játékos.

2019 a DAC történetének eddigi legsikeresebb éve az élvonalban, hiszen a tavalyi szezonban megszerzett ezüstérem mellett több klubrekordot is felállítottunk. „Nagyon örülök ezeknek az eredményeknek. Az együttes nap mint nap keményen edz, hogy a lehető legjobb helyezést érje el. Az őszi idény végéig még van három találkozónk, amelyeken egytől egyig meg akarunk nyerni. Az elkövetkező napokban kicsit megpihenünk, de azt követően folytatjuk a bajnoki összecsapásokra való felkészülést. Legrosszabb esetben is szeretnénk megőrizni a második helyünket.”

A londoni Arsenal akadémiájának neveltje immár harmadik éve a DAC játékosa. Ez alatt 65 mérkőzésen lépett pályára a Fortuna Ligában, kilenc gólt szerezve. „Úgy érzem, hogy a dunaszerdahelyi szereplésem által folyamatosan fejlődök. Nap mint nap egyre jobb leszek és továbbra is azon dolgozom majd, hogy ez az elkövetkező években is így maradjon.”

A fiatal támadóval/szélsővel való beszélgetésünk során nem mehetünk el szó nélkül a jövő évi Európa-bajnokság selejtezője mellett, amelyen hazája válogatottja, Horvátország Szlovákiát fogadja. Mit gondol, hogyan végződik a selejtezősorozat? „Úgy vélem, hogy Horvátország mindenképpen győz és ezáltal a csoport első helyén végez. Arról viszont fogalmam sincs, kié lesz a másik továbbjutó hely. Még bármi megeshet” mondja a kiegyenlített E-csoportbeli történésekről, ahol még négy válogatottnak is esélye van a továbbjutásra – Horvátországon kívül még Szlovákia, Magyarország és Wales is reménykedhet.

Forrás: dac1904.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC, Marko Divković
Cookies