Back to top

Már biztos, hogy a Rockfeszt is elmarad!

Publikálva: 2020, június 8 - 10:28
A többezer rockrajongó által várt Rockfesztet autusztus 13–15. között rendezték volna meg.
Már biztos, hogy a Rockfeszt is elmarad!

A szervezők közösségi oldalukon tették közzé a hírt és annak indoklását:

„Sziasztok!

Tudjuk, hogy nem erre számítottatok, de sajnos hosszas fejtegetés és egyeztetés után eljött az idő, hogy belássuk, idén nem tudjuk megrendezni a fesztivált. A koronavírus-járvány miatt kialakult helyzet, ebbe bele értendő az 1000 fős limit, a higéniai követelmények lehetetlen betartása, ráadásul egyik támogatásra irányuló kérvényünk sem kapott pozitív visszajelzést. Pedig a Kulturális Minisztérium pályazatában nagyon bíztunk, de sajnos ott is elkaszáltak minket.

Reméljük, majd jövőre jobban sikerül.

Legfontosabb számunkra látogatóink és zenekaraink, illetve a stábtagok egészsége és biztonsága! Így tehát a körülmények teljesen ellehetetlenítik az idei év megszervezését. Ezúton tehát hivatalosan is a 2020-as Rockfesztet el kell halasztanunk 2021-re. Folyamatosan azon leszünk, hogy a beígért zenekarokat át tudjunk szervezni a jövő évre és természetesen tudjunk fejlődni is. Mindenről tájékoztatni fogunk Titeket!

Köszönjük!

U.I.: Természetesen mindenki, aki jegyet nyert nálunk, automatikusan érvényes jövő évre is!”

Ezt már olvasta?

Címkék: Rockfeszt
Cookies